2016. december 30., péntek

Boldog új év

Mikor megterveztem a Boldog Új Évet Kívánok képeslapom, azt éreztem igazán frappáns, Kékteraszos lett. Belenéztem a fényképezőgépem keresőjébe, és miközben az éles fókuszt állítottam, a szeme láttára száguldott a pezsgő a terasz betonjára. A látvány, ekkor vállt igazán Kékteraszossá. 

Ezzel a látvánnyal, ezzel a képeslappal köszönöm meg az évet, amit velem töltöttetek, és kívánok egy nagyon boldog, inspiráló évet az új esztendőre!

2016. december 16., péntek

Jamie Oliver karácsonykor

…- Ne karácsonykor akarj már Dzsémioliver lenni…

Akkor most beszélgessünk, mit főztök karácsonykor. Talán így hangzott el a mondat a minap a kollegináim társaságában. Miután sorolni kezdték ki hol vacsorázik az ünnep alatt és ezért, hogy ússza meg a sütés főzést, felém már nem is jött a kérdés, mert Te kvázi úgy is valami nem mindennapit rittyentesz. És drága kolleginám, már kezdte is a szabadkozást, hogy Ő ezért és azért nem… Rántott hús lesz. No ekkor fordultam felé és rákezdtem.
Ne viccelj már, Nálam az teljesen ünnepi menü lenne, hiszen egész évben nem csinálok. És nem attól lesz teljes a karácsony, hogy Dzsémiolivert játszik az ember. Azzal is ünnepi ebédet tudsz varázsolni, hogy végre mindenki egy időben, egy asztalnál ülhet, hogy felteszel egy ünnepi szalvétát és a mindennapi ételeid kicsit jobban, más minőségben készíted el.
Ekkor jegyezte meg, hogy náluk talán mákos guba lesz. Majd erre feleltem Én, hogy minek után Emmám kedvenc étele, minden karácsonykor ezt készítem számára, és igazából ebéd, vacsora, de ha marad még a reggelikor is ezt enné. Persze készíthetnék bejglit is, hogy megmutassam milyen ügyes vagyok és gyönyörűen el tudom készíteni, de a lányaim annyira nem kedvelik. Amit viszont igen, az a linzer tészta, lekvárral összetapasztva. Persze díszíthetném cirkalmakkal az ünnepre való tekintettel, de úgy lesz belőle ünnepi lakoma, hogy egy nem mindennapi lekvárral fogom megtölteni.
Nyakunkon a Karácsony, már ha a nyakunkban teherként hordjuk. Engedjük meg magunknak annak a luxusát is, hogy élvezzük. Élvezzük egy tál mákos gubával, lekvárral összetapasztott linzer tésztával és ha éppen rántott hússal, hát azzal. Mosolygósan és együtt.

Én már készülök ...




2016. december 5., hétfő

Kekeszek az ünnepre hangolva



,,- Anya húztunk!”
Ez a mondat minden éveben elhangzik ez idő tájt. Nevek a kalapban, ami körbejár és ki-ki egy névvel ellátott cetlit húz ki, majd szorongat a kezében, bízva a szerencséjében a kedves, a barát, a hozzá közelálló nevét rejti a papíros. Ha mégis másként alakul, akkor bízva az örömszerzés sikerében, újabb baráttal bővülhet a kör. Szóval a cetli már az asztalomon, és gondolkodunk az apró kis ajándékban.
Szeretne mindenki valami személyeset, és a puhatolózás olyan izgalmassá teszi a napokat, az újabb ötletek kigondolása, hogy teljesen ráhangolódunk a nevet még rejtő társunkra. Bennünket épp úgy jellemez az ajándék, mint a megajándékozottat, ezért óhatatlan, hogy a konyhánkból is kerül ki meglepetés.
Nem sokkal ezelőtt írtam már a finomságokat rejtő habcsókokról, amit üvegbe zárva, az ünnepre díszítve adhatunk át. Most egy hasonló egyszerű, de nagyszerű ajándéknak is szánt finomságot osztok meg. A nagyszerűsége abban rejlik, hogy a kreativitásunknak nem szab határt. Olyan ízeket varázsolhatunk az alap tésztába, amit csak az ízlésünk megkíván. Amellett, hosszú napokon át, leszünk mi magunk is kedves emlék, miközben a doboz vagy éppen a kekszes zacskó kiürül.
Az alap recept a következő:
15 dkg liszt, 15 dkg kristálycukor, csipet só, 1 kk sütőpor, FŰSZEREK ami lehet kakaó, fahéj, citrom, narancs, csili, őrölt vargánya, rozmaring, kardammom, gyömbér, vasabi, bors, és ami eszünkbe jut még és össze hangolható a végleges ízvilággal. 10 dkg apróra vágott ez-az. Dió, mogyoró, csokoládé, datolya, aszalt gyümölcsök. Ezzel meg is lennénk a száraz anyag tartalommal. Ha összekombináltuk az ízeket, jöhet 10 dkg vaj, 1 tojás, narancslé vagy éppen a citromé, és ezzel egy masszává gyúrjuk a tésztánkat.
Ebből a tésztából sütőlemezre kisebb diónyi gombócokat sorakoztatunk fel, kellő távolságot hagyva, hogy elterülhessenek. Kicsit ellapogatjuk a tésztát, majd 175 fokon addig sütjük, még már szilárd ugyan a tészta, de ha megnyomjuk az ujjunkkal érezzük a lágyságát. Rácsra szedjük és hagyjuk kihűlni. Ahogy hűl, úgy keményedik vissza a cukor és válik ropogóssá a kekszünk.
Ezután jöhet a csomagolás az újabb kreatívkodás, miként is adjuk át a finomságot. És itt jegyezném meg, az sosem baj, ha dupla adaggal indítjuk a sütést. A tapasztalat azt mutatja, idehaza is jó jön a délutáni kávé mellé az ünnepi kekszből.

Kellemes, örömteli készülődést kívánok!



2016. november 15., kedd

Baba-mama klub és a babapiskóta

Hetek óta készülök, hogy a Teremtőkertünkben (Teremtőkert Kulturális Művészeti Alkotó Egyesület) működő baba-mama klubjába, olyan sütögetéssel tudjak érkezni, ami babának, mamájának egyaránt kedvencévé válhat. Mivel közeleg a Mikulás, azt gondoltam, olyan finomságot választok, ami helyet kaphat a kisbabáknak szánt csomagokban. Mind amellett, az anyukáknak is ajándék a receptúra, mert ezentúl, 15-20 percet rászánva, igazán finom uzsonnához valót készíthetnek.
A mai délutánra esett az esemény, amit izgatottan vártam. Izgatottan, mert tudtam, nem egyszerű nyolc anyukát a kicsijükkel egy kupacban megtartani, hiszen még a felnőttek csak figyelnének, az apróságok örök mozgóként járnak fel s alá. Nem is történt ez másként. Ugyan Emmám a barátnőjével felvigyázást vállalt, az ismeretlen csöppségek feladták a leckét. No de nem csüggedtünk így, úgy nekikezdtünk a sütésnek. Első körben Én készítettem el egy adagnyit majd, Vali a vállalkozó szellemű anyuka, örömmel ragadta meg a habverőt, később a habzsák nyakát és készültek a piskóta korongok.
Ezeknek a piskóta korongoknak a készítését osztanám meg most azokkal az anyukákkal, akik nem tudtak jelen lenni, és azokkal is akik jelen voltak, de ugyebár nem jegyzeteltünk.

Baba piskóta odahaza
Receptúra ( 1 tepsi készítéséhez )
2 db tojás, csipet só, vanília, 3-3 dkg kristálycukor és 7 dkg liszt.
A tojásokat szétválasztjuk. A cukorral, 3 dkg a sárgájába, 3 a fehérjébe, habosra verjük. Kevés fehérje habbal átlazítjuk a sárga krémet, hozzáadjuk a lisztet, a maradék tojáshabot óvatosan beleforgatjuk, habzsákba töltve sütőpapírra halmozzuk. 180 fokon zsemle színűre sütjük. Miután rácsra szedve kihűtöttük, ( kb 5 perc ) a sütőt 200 fokra állítjuk és akár egy kétszer sültet, újra a sütőbe helyezzük a piskótákat és aranybarnára sütjük. Így igazán finom ropogós lesz. Ha puhábbat szeretnénk, az első sütés után fogyasztható.
És fogyasztották is, kicsik és nagyok egyaránt. Jutott a kétszer sütésre is és meg kell vallanom, a tiramisu gondolata azóta is a fejemben kattog.


Mindenkinek örömteli sütögetést kívánok! 


2016. november 14., hétfő

Csak egy mondat

Büszkén mutatok pár képet, amit a fotográfusnak tanuló nagylányom készített.

Fotó: Kunsági Kinga (15 éves) 





Ünnepi fokhagyma krémleves

Szia Gabi! Ne haragudj a segítségedet szeretném kérni. így kezdődött tegnap egy üzenet.
A válasz a segítségre többek között ez a leves recept is lett. Fejben már kezd összeállni a karácsonyi menüsor, ami még biztos fog változni, mert ha más nem is, de Emmám naponta mást enne. Kinga viszonylag egy stabil pont, legyen benne rák és akkor már hiba nem lehet. Na jó Emma is eléldegélne mákos gubán az ünnepek alatt, de van még pár ember, akit szeretnék még az asztalunknál fogadni. Méghozzá oly módon, hogy minden ünnepi készülődéssel együtt járó stressz faktort a legkisebbre szorítom. Ennek egyik pontja az, hogy olyan ételeket készítek, ami akár annyi idő alatt is eltud készülni, még a vendégek leveszik a kabátjukat, kicsit bemelegednek, majd asztalhoz ülnek. No, ez a leves éppen az, a pillanatok alatt elkészíthető. Mindamellett, olyan édes kis meglepetéseket lehet betétként feltálalni, amitől már ajándékosztás előtt, megajándékozottnak érezhetjük magunkat.

Ünnepi fokhagymakrém leves.
A levest éppen ugyan úgy készítjük el, akár egy hétköznapi napon. Egy egész fej fokhagymát összepréselünk, olaj és vaj keverékén megpárolunk, majd kevés liszttel meghintve kicsit megpirítunk és felöntünk ½ liter húsleves alaplével. Miután rottyan egyet, ugyan ennyi tejszínnel krémesítjük, ha szükséges utána sózunk. És ezután következnek az ünnepi betétek, Kinek-kinek kedvére téve. Piríthatunk szalonna kockát, de mindenképpen legyen mellette aszalt vörös áfonya. Mivel Én, Kingám kedvében szeretnék járni ma is, ezért főt garnélákat futtattam meg kevés fokhagymás olíva olajon majd, mellé dobtam az aszalt áfonyákat. Ez a sós és édes betét, igazi ajándék a fogyasztónak. Legyen benne némi roppanós is ezért tökmagot pirítottam, de lehetne ez szeletelt mandula is, egy kis pirítóssal egyben. Színében, ízében, nem mindennapi ízharmóniájában igazán ünnepi előétel lehet a karácsonyi asztalnál.

Jó étvágyat hozzá a mindennapokat ünneppé téve is! 


2016. november 10., csütörtök

Habcsók ide, habkarika oda ( közelednek az ünnepek )




Mennyit is alszunk még karácsonyig? Nem is tudom pontosan, nincs a közelben a kisebbik lányom, de Ő tudná kétség kívül. A levelét már megírta a Jézuskának biztos, ami biztos ugyan, már második éve, az íróasztalomra biggyeszti és elslisszol. Pont úgy teszi le, mint pár éve még a falunk Betleheménél. A Jézuskának írt levelet, úgy szoktuk kézbesíteni, hogy kiválasztottuk a legködösebb estét. Köd, sötétség és halk zene, akár a mesékben. Annyira magával ragadta a lányokat, hogy alig mertek közel lépni, és a Kis Jézus mellé letenni a levélkéket.
Szóval a levél már kézbesítve, így azt gondolom Én sem vagyok korán, hogy megosszak, egy két ünnepi fogást legyen az ötlet díszítésre, vacsorára, ajándékként, vagy a már megszokott hagyományos sütemények frissítésére. Ma díszítésre és ajándékként is csomagolható habcsókokról írok, valamint a süteményes asztalra is tálalok egy hagyományos süteményt, ünnepi ruhába öltöztetve.
Első ként a habcsókok, habkarikák.
Év közben is készítek habcsókokat, torták díszítésére. Mivel karácsony tájékán a Nagybátyámtól évről évre egy nagy doboz habcsókot kaptam, így bátran kijelenthetem, remek ajándék. Mindig nagyon boldoggá tett vele. Kandírozott gyümölcsök és darabolt dió lapult minden egyes habkupac belsejében.
A habcsókok úgy készülnek, hogy a szoba-hőmérsékletű tojás fehérjét lemérem. Ahány gramm, annyi kristály cukorral és egy csipet sóval kezdem el felverni. Mikor már kemény és szép fényes, akkor ugyan annyi porcukrot is hozzá keverek, amennyi a kristálycukor volt. ( Senki nem mondta, hogy fogyókúrás a dolog :) ) Addig verjük tovább a tojás habot, még meg nem tartja a formáját, ha kiemeljük belőle a keverőket. Ekkor habzsákba töltöm, amibe csillagos fejű véget teszek. Ha habkarika készül, akkor határozott mozdulattal és folyamatos nyomással két kört kanyarítok egymás tetejére. Ha a sütőlemezt telerajzoltuk a karikáinkkal, szitán keresztül meghintjük a tetejüket porcukorral majd, irány a már előmelegített sütő 80 fokra és két, de akár három órát is ebben szárítjuk a karikáinkat. A habcsókokkal szintén így járunk el, azzal a különbséggel, hogy előtte kihalmozzuk a rejtett ajándék diót, mogyorót, kandírozott narancshéjat, vagy akár aszalt szilva darabkákat. Erre nyomjuk rá a habkupacokat.
Úgy szoktam időzíteni a sütést, hogy ha kikapcsolom a sütőt, ne kelljen kivennem belőle, a maradék hőben is tovább száradhatnak.
Díszes üvegben tárolhatjuk a fogyasztásig. És az sem baj, ha rá rá jár a család, mert bizony sokszor hallom az üveg tetejét koccanni, ha arra kanyarodik valaki. Az étkező asztalon díszként is jól mutat, még apránként lefogy. És ha már az asztalnál tartunk. Habkarika a fánkon, habcsók az üvegben, legyen hát a süteményünk tetejében is.
Olyan Rákóczi túróst gondoltam ki, ami összhangba hozza mindezt.
A túrós tésztáját úgy készítettem, hogy a kedvenc linzer tésztámat, felturbóztam mandula liszttel.
Recept: 15 dkg mandulaliszt, 15 dkg sima liszt, 10 dkg porcukor, csipet só, 1 kk sütőpor, 20 dkg vaj,1 tojás sárgája és 1-2 kk tejföl . A tésztát összeállítjuk, és még előkészítjük a kosárkákat, a hűtőben pihentetjük.
24 db kosárka jött ki nekem ebből az adagból. Olvasztott vajjal kikentem a formákat, meghintettem liszttel és a tésztából 24 gombóckát formáltam, amit akkurátusan a formákba nyomkodtam.
Az ünnepinek szánt barack lekvárunkból, ( ünnepi, mert a lányaim nagymamája évekkel ezelőtt készítette, és pár éve örökségként tartjuk becsben) mindegyik kosárba egy kanálkával beleteszünk. Erre a lekvár kupacra kerül rá a túró hab.
Túróhab : 2 tojás sárgáját habosra keverünk 3 dkg cukorral, majd citrom héja, levele ízesíti tovább. Ebbe a krémbe keverünk 20dkg áttört túrót és a végén beleforgatjuk a tojások fehérjéből vert kemény habot, amit szintén 3dkg cukorral verünk fel.
A túrókrémet elosztjuk a kosárkákban és 180 fokon szinte készre sütjük.
Addig még a sütőben készül, 2 tojás fehérjét gőz felett csipet sóval és annyi kristálycukorral, amennyi a fehérje súlya kemény habot verünk. Óvatosan a nyomózsákba kanalazzuk és a már majdnem kész kosárkákra karikázzuk. Én bevallom készre sütöttem, mert a tojáshabok pirítására szakács fáklyát használtam.
Ha még nincs a háztartásban ( érdemes beszerezni, nagyobb áruházak polcán már háztartási használatra 3-4000 Ft -ért is kaphatunk ) abban az esetben visszadugjuk a sütőbe a kosárkákat és ott pirítunk rá a habokra.
A tradicionális Rákóczi túróst is érdemes fejben tartani, mert igazán finom süteményt készíthetünk akár ezeken a borongósabb délutánokon, amiket a következő napokra jósoltak az időjósok.

Remélem sikerült egy ötletet adnom, igyekszem az ünnep előtt megosztani olyanokat, amik az én fejemben valamiért megfogalmazódnak. 

2016. október 17., hétfő

Paszuly Király a pályázat

Áfonya hercegnő, Áfonya hercegnő...ízlelgettem a szót és a tortát is. Kellene mellé egy király.

PASZULY KIRÁLY


A torta, amit elképzeltem, ennek a királynak a koronája. Paszuly király koronája egy mandulalisztes babtorta, málna velővel és babkrémmel a tetejében.

Receptúra:

TÉSZTA: 3 M-es méretű tojás sárgája, 4 dkg eritrit ½ citrom leve, héja, 10 dkg passzírozott főt babkrém (fehér babkonzerv) 10 dkg mandulaliszt 1 vanília kikapart belseje.

3 tojás fehérje, 4 dkg eritrit csipet só.

A tojások sárgáját kikeverjük az eritrittel, majd hozzá adjuk a citrom levét, héját, a passzírozott babpépet, végül a mandulalisztet. A tojások fehérjét a sóval eritrittel habbá verjük és ezzel lazítjuk a babos krémünket. Sütőpapírral bélelt tortaformában 180 fokon aranyszínűre sütjük.

Miután kihűlt, ráöntjük a málnavelő kocsonyát.


Málnavelő : 300 gramm átpasszírozott málnavelő (ez már a nettó tömeg) 4 dkg eritrit , vanília, 4 lap zselatin.

Az átpasszírozott málnában felolvasztjuk az eritritet, belekeverjük a vaníliát, csip só és a 4 lap beáztatott zselatínt, Mikor kihűl és húzni kezd, beöntjük a már kihűlt tortalapunk tetejébe.

Elkészítjük a babkrémet.

Babkrém: 10 dkg passzírozott főt bab, kikapart vanília magja, 1/2 citrom héja, leve, 3 dkg eritrit, 1 dl tejszín (30%) 4 lap beáztatott zselatin, 2 dl habbá vert tejszín

a babpürét kikeverjük az eritrittel , citrommal, vaníliával ízesítjük, a tejszínben felolvasztjuk a beáztatott zselatint és hozzá adjuk a babkrémhez. A 2 dl tejszínt habbá verjük és belekeverjük az ízesített babkrémbe.
22cm-es tortaformában a krémet kidermesztjük.

Miután a tortaalapunkra rádermedt a málnakocsonya, a kidremesztett babkrémet ügyesen a közepére fordítjuk. A torta szélét megdíszítjük tejszín pomponokkal.
Ezzel elkészült a koronánk. Díszítésre 1,5 dl tejszínt 1 dkg eritrit felvert habját használjuk.






Paszuly király a kulisszák mögül

Több alkalommal írhattam már az Ország torta kiválasztásról. Többször mesélhettem róla, milyen a zsűri asztalnál ülni, és elemezni az alkotásokat. Micsoda felelősség az alkotóval és önmagammal szemben is, a reális értékelés. Ma nem mondom, hogy hirtelen, mert bizony hosszas előkészületeket követően, de bizony a másik oldalon találtam magam. Akasztják a hóhért, tartja a mondás. Éreztem is a kötelet a nyakamon. Hónapokkal ezelőtt elhatároztam, ismét megmérettetem magamat, a jelenlegi tudásomat. Mire vagyok képes most. Ezt lemérni egy torta elkészítésénél talán nem is olyan nagyon nehéz, még önmagamnak sem. Viszont, és itt jön a csavar a történetben. Ezen a megmérettetésen a jelenlegi tudás kevés. Egy olyan torta megalkotása, ami a nevében is benne van, hobbi cukrász, kvázi cukorral foglalatoskodik, szóval ennek a cukrásznak, enélkül a cukor nélkül kell, hogy elkészítse, és anélkül a fehér liszt nélkül is, amiből egy tucatot tartok idehaza. Ahogy biztosan hallottatok már róla, az ország tortán kívül, sokadik alkalommal választják ki az ország cukormentes tortáját. A Egy Csepp figyelem alapítvány , nagy hangsúlyt fektet, a cukorbetegség megelőzésére, vagy ha már kialakult, akkor a komfortosabb életvitelre. Ez mára kibővült egyéb étel intolerancia kapcsolatában is. Ebben a témakörben várták a beérkező pályamunkákat a hobbi cukrászoktól.
Nem egyszerű a feladat, ezt az is bizonyította, hogy végig gondolva, számolva a próba tortákat, talán hat alkalommal sütöttem le, mire elmertem engedni egy enter gomb lenyomásával. Első nekifutásra elkészítettem cukorral, hogy érezzem azt az ízharmóniát amit keresek, hogyan bontakozik ki. Kisebb változtatással újra lesütöttem. Majd jött a cukor helyettesítő és vele együtt a kétségek. Mert nem jött az az íz amit vártam. És elkészült még egyszer majd még egyszer, keresve a legjobbat. Mire a pályamunka leadásának a határideje eljött, már naponta tortát reggeliztem, ebédeltem, vacsoráztam.
Egy hete kaptam az alapítványtól egy értesítést, miszerint bejutottam a tíz döntőbe került versenyző közé. Innentől lett még izgalmasabb, még torokszorítóbb az érzés. A zsűri tagjai között felsorakozott az ország torta zsűrizésnél ,,padtársamként” üdvözölhetett Bechmann György is, aki a Radisson Blu Béke hotel Zsolnay Kávéházának, cukrász séfje, cukrászmestere. Óriási érzés, hogy olyan valaki elé kerül a tortám, akiről tudom, őszinte és alapos, mindamellett támogató és segítő.
Már volt kiírva annak a napja, hogy zsűri elé kerüljenek a tortáink, és még Ők lekóstolják, nézik jobbról, balról, számolnak kalóriát, megítélik mennyire innovatív, majd összegeznek, addig mi izgatott versenyzők ( volt, aki bevallottan, volt aki nyugalmat erőltetve, de nyilván épp olyan izgalommal ) várakoztunk egy külön teremben. A várakozás alatt sok minden kiderült egymásról. Ki milyen ételintoleranciában szenved és miért is érezte fontosnak a részvételt. Eközben többször eszembe jutott, hogy számomra egy kihívás, számukra életforma. Volt egy vendég kisfiú közöttünk, aki kóstolgatásra várt. Óvodás, helyes mosolygós, olyan csibész forma. Kis idő elteltével fedte fel a pocakjára rögzített inzulin adagolót. Majd mindennek kapcsán, apukája mesélt az életükről. A mindennapi mozgásról, többszöri étkezésről, a mikor mit eszik és mennyit és tulajdon képen hogyan élik a mindennapjaikat.
Mire az eredmény hirdetés ideje eljött, nyilván izgultam és vágytam a sikert, csak az járt a fejemben, hogy jövőre nem a kihívás ami inspirál majd. A legényke és a társai, hogy minél több finomság kerülhessen az asztalukra.
Hogyan zárult a verseny. Miként végzett a Paszuly király névre keresztelt babtortám?


Köszönöm a Radisson Blu Béke Hotel, Varga Csaba Szállodaigazgatójának a Zsolnay kávéháznak a különdíjat. Köszönöm a kritikát, amik inkább mosolygó mondatok voltak, és jó tanácsok a jövőre nézve. Boldog vagyok, hogy részese lehettem a mai napnak és a mögöttem hagyott alkotó hónapoknak! 




2016. október 12., szerda

Hétköznapi finomságok



A legjobb családban is akad egy fekete bárány. A mi családunkban több is. Kimeredt szemmel néznek rá, majd legyintenek csupán te tudod, edd úgy, ahogy akarod. Én bizony úgy eszem, cukorral is, és sült szalonnakockával is a tetejében. Számomra ezt jelenti a túrós tészta. Valahogy így voltam ma, mikor olyan édesség ehetnékem támadt. Napokkal ezelőtt megaltattam öt liter tejet, majd kimelegítettem a finom friss túrót. Azóta is az anyukám -féle, kapros túrós lepényen járt az eszem. De az kevésbé édes, Én viszont édesre vágytam. Majd jött a gondolat, annak a gondolata, hogy miként is lesz gyorsan és egyszerűen a tányéromon, a vágyott finomság. Már többször lejegyeztem a kedvenc linzer tészta receptemet, ez esetben is azt használtam. Majd a kivehető aljú piteformámat előkészítettem. Kivajaztam, liszteztem, belefektettem a tésztát ( a maradékot hűtőbe tettem, jó lesz az holnapra, egy másik finomság alapjának) villával megszurkáltam, majd pillanatok alatt elkészítettem a túrós tölteléket.

Töltelék receptje:
A friss túróból kimértem 25 dkg-ot. Aprítottam bele, szemtelenül sok friss kaprot, hozzá kevertem két tojásnak a sárgáját, csipet sót, majd a tojások habjából, 5 dkg cukorral kemény habot vertem és ezzel lazítottam át a túrós tölteléket. Belesimítottam a tésztával kibélelt piteformába, 180 fokon készre sütöttem.

Amíg sült, a linzer tészta receptjéből megmaradt tojás fehérjét, jelen esetben 4 dkg volt, 4 dkg cukorral gőz felett kemény habot vertem, ez pont annyi időt vett igénybe, hogy készre sült a pitém. Sütőből kivéve rákentem a tojáshabot, majd szakács fáklya segítségével rápirítottam. Ha nincs szakács fáklya, kicsit vissza lehet dugni a sütőbe, még rápirul. Ebben az esetben, előbb vegyük ki a sütőből, mielőtt késznek éreznénk már.


Milyen íze lett a meleg, kapros ámbár édes pitének. A kandalló elé állva, hogy érezzem a hátamon a melegét, szóval ott állva kóstoltam meg. Hiába a hátamnak a meleg, kirázott a hideg. Az íz élmény futott végig a gerincemen. No, most ehhez a finomsághoz kívánok Jó étvágyat.

 

2016. október 7., péntek

Ma van a mosoly napja, és a vargánya gombás csokitortáé

Reggel azzal ébresztett a közösségi oldalon egy széles mosollyal megrajzolt Föld gömb, hogy ma van a mosoly napja és mosolyogjak bárkire, akit szemben találok magammal. Ha így teszek, biztos viszonzásra talál majd. Úgy terveztem a mai napon, minek utána lányaim a Mecsek Rallye-n hétvégéznek, ki sem mozdulok itthonról. Jól befűtöttem a kandallóba, majd odavackoltam magam. Ez a jó érzés, ideig óráig volt csak elég a széles mosoly gondolatára. Térültem, fordultam és csak jött a hiányérzet. Amikor azt érzed, ha itt lenne is késő lenne már, mert már a második szeletet ennéd ha itt lenne. De nincs, és akkor nekikezdtem. Öt perccel később, már kivajazva, lisztezve várta a tortaforma, hogy belekerüljön az ízes tészta. Türelmes ember vagyok, legalábbis annak bizonyultam ezidáig. Persze néha viszket a tenyerem, zsibog a lábam, hogy mennék már, csinálnám már, de általában kivárom mindennek az idejét. Ma, azokban a percekben nagyon nem ment, annyira nem, hogy csudába az előkészített formával, Én bizony kivajazok egy nagyobb átmérőjűt, mert abban gyorsabban kisül a tészta. Miután kisült, próbáltam megvárni, szintén türelemmel, hogy kihűljön. Nem ment, a még langyos tésztára öntöttem rá a csokoládé krémet, és a teljes dermedést sem vártam meg, úgy szeltem fel. Mosolyogtam e? Jaj, nagyon. És mosolygott e a szomszéd? Ő is mosolygott és a barátok is, mert türelem ide, vagy oda, ugrottam a kocsiba és vittem a kóstolót, a széles mosoly reményéért. Hogy Nekem szólt e a mosoly, vagy a megpillantott tortának, azt hiszem ez már együtt jár.
És, hogy ne játsszak senki türelmével, már írom is a receptjét ennek a mosolytcsaló vargánya gombás csokitortának.

Recept:

Felolvasztunk 10 dkg étcsokoládét és langyosra hűtjük. 5 dkg vajat, 3 tojás
sárgájával, 1 kk vanília pasztával habosra keverünk. Kávédarálóba 0.5 dkg szárított vargányát és 3 dkg kristálycukrot megőrölünk, majd a vajas krémhez adva tovább habosítjuk. A kihabosított krémhez adjuk a felolvasztott csokoládét és simára keverjük. 3 tojás fehérjét 4 dkg cukorral csipet sóval felverünk. Ezt a habot felváltva 8 dkg liszttel, lazán a krémhez adagoljuk. Eredetileg egy zsúr tortaformát készítettem elő, majd egy mérettel nagyobbra cseréltem. Kivajazva, lisztezve előkészített tortaformában 180 fokon sütjük készre. Majd hagyjuk kihűlni. Még hűl. 1 dl tejszínben elkeverünk, 1 dkg szárított vargányával és 2 dkg cukorral megdarált fűszerkeveréket, hozzá egy kis vanília, majd 10 dkg étcsokoládé. Felolvasztjuk, homogénre keverjük és a kihűlt tortára öntjük. Hagyjuk rádermedni, majd széles mosollyal feltálaljuk.


Jó étvágyat!


2016. szeptember 22., csütörtök

Meleg őszi finomságok. Rebarbarás morzsa




Kisebbik lányom a minap egy szatyor rebarbarával a kezében görkorcsolyázott be a konyhába.
,,- A doktornéni adta azt mondta, Te biztosan tudsz kezdeni vele valamit. „
Felakasztottam egy kampóra, és már majdnem meg is felejtkeztem róla. Ma, mikor hivatalosan is fázhatunk már kora este, és napközben is a derekunk köré tekerhetünk egy plédet a teraszon való ücsörgéshez, hiszen beköszöntött a csillagászati ősz, már a tartalmasabb ételek is terítékre kerültek. Ennek a terítéknek lett utolsó fogás a rebarbarából készült meleg morzsa. Az évnek ezen időszaka szinte kiabál a meleg pitékért. A zamatos tart tatenért és a hasonló gyümölcsös morzsákért, akár csak ez a mostani. Sok szempontból szerencsés a választás a morzsát illetően, mert mint Én a mai napon, egy kéménypucolás és egy fűnyírás közé is be tudtam iktatni. Az előbbi után, amolyan vállveregetés helyett, az utóbbihoz erőt adva. Mindössze annyit kell csak tenni, hogy fél kiló tetszés szerinti gyümölcsöt, jelen esetben rebarbarát feldaraboltam. 25 dkg lisztet, 10 dkg porcukrot, csipet sóval és 10 dkg fagyos vajjal az aprító gépben morzsává daráltam. A gyümölcsöt egy piteformába elegyengettem, megszórtam három evőkanál kristálycukorral, egy kevés citromlét facsartam a tetejére. Mivel a rebarbarát almapótlónak is nevezik, így joggal került rá, kevés őrölt fahéj. Mindennek a tetejére szórtam a morzsa keveréket. 180 fok a sütőben és addig sütjük még aranyló, olyan őszi naplemente színe nem lesz. Közben hallani, ahogy rotyog a gyümölcs a morzsa alatt és érezni a felszabaduló ínycsiklandozó illatát.
Ebéd végeztével vagy helyett,(be kell valljam, jómagam ebéd gyanánt fogyasztottam) melegen tálaljuk.
Azzal sem csinálunk bajt, ha a kávénkba szánt friss tejszínből, halmozunk egy keveset a tetejébe.

Jó étvágyat kívánok!



2016. szeptember 7., szerda

Az ősz első tortája ( Szilvahabos mák torta )

Mindenkinek megvan a maga kedvenc
évszaka. Én ugyan minden évszak kezdetén elcsábulok, és azt mondom éppen ez az mert, tavasszal magával ragadnak a tulipánok, télen a ropogós hópaplan, amit az utóbbi időben ritkán élek meg, de egy valami übereli mindezeket, az ősz. Az ősz színei, illatai, ízei. A nedves föld szaga, a még meleget adó nap fénye, a vadszőlő pirosa, az othelló kékje, a körték, az almák a dió, a borok, a gombák, felsorolni is nehéz. Ilyenkor, plédet teríteni a vállamra és kiülni a terasz lépcsőjére akár a kávémmal, akár egy finom falattal a kezemben. Ma, mikor még nem ért ide a csillagászati ősz, és volt ereje a napnak is rendesen, nem volt szükség plédre. A napközbeni kávézásomat a lépcsőn ücsörögve töltöttem el, és kora estére, mikor éppen a szomszéd háza mögött lebukott a nap, szóval akkor szeltem meg az ősznek ajánlott első tortámat, majd fogyasztottam el a lépcsőn ülve. A mák és a szilva sem hiányozhat egy őszi terítékről. Tegnap, kicsit hosszúra nyúlt utam során betévedtem a kedvenc zöldségesemhez, csak úgy céltalanul. Hatalmas liláskék szilvák kellették magukat a szőlők és őszibarackok között. Nem tudtam ellenállni és kár is lett volna. Mára már kigondoltam és meg is szeltem a belőle készült tortánkat.

Szilvahabos mák torta
Recept: liszt nélküli mákos alap.
5 tojás sárgáját habosra keverünk 125 gramm porcukorral, majd 125 gramm puha vajjal tovább habosítjuk. 1 evőkanál frissen facsart citrom levét és fél dl tejet óvatosan hozzá keverünk. A tojások fehérjét, egy csipet sóval és 75 gramm cukorral keményre verjük. Egy két kanállal meglazítjuk a sárga krémet, majd a krémbe elkeverünk 200 gramm darált mákot. Miután simára kevertük, a maradék habot óvatosan beleforgatjuk. Előkészített tortaformában 180 fokon megsütjük. Még hűl a tortalap, elkészítjük a szilva habot.

Szilva hab és szilvakocsonya

80 dkg szilvát kimagozunk és 3 -4 dkg, ízlés szerinti cukorral, egy evőkanál citrom levével addig rotyogtatunk, még a szilva megpuhul és a héja bíborra színezi a gyümölcsöt. Botmixerrel pépesítjük. 4-4 dl különmérünk. Az egyik felébe egy vanília kikapart magját és 4 lap előzőleg beáztatott zselatint elkeverünk. Ez a pép kerül elsőként a tésztánk tetejére, és hagyjuk rajta kicsit dermedni. (a tésztánkat kapcsos tortaformába fektetjük és ide töltjük a krémeket) A másik 4 dl meleg szilvapépben pedig 8 beáztatott zselatin kerül. A pépből egy fél deciliternyit félre teszünk, ezzel cifrázzuk meg a szilvahabunk tetejét. 4 dl tejszínt habbá verünk, és a már kihűlt szilvapépbe keverjük. Ízlés és persze szilva kérdése is, hogy kap e még cukrot, az én ízlésem nem kívánt többet. Ez a tejszínes szilvahab kerül a péppel már beöntött tortánk tetejére, és ekkor jöhet a cifrázás a félretett gyümölcsvelővel. Három óra dermedést követően eltávolítjuk a tortakarikát és már tálalhatjuk is a szaftos, és könnyed szilvahabos mák tortánkat.

Jó étvágyat kívánok !





2016. szeptember 6., kedd

Kedves cukrászlány és cukrászfiú! ( Nyílt levél az országtorta készítőknek )




Igen, igen Te ott hátul a műhelyben, Neked írom ezt a pár sort. Napok, vagy talán már hetek is, hogy újra és újra megfogalmazom majd, ahogy jött a sok gondolat úgy ment is el anélkül, hogy papírra vetettem volna. Ezidáig. Mert most mégis megteszem, nem másért mint érted, a jövődért.

Bő egy éve megismertem egy cukrászfiút. Először a munkájával találkoztam, majd előttem állt az alkotó. Akkor még csupán egy izgatott fiatalember, aki csodálkozva nézett a szakma nagyjaira, hogy is került közéjük, és miként utasította maga mögé mindet a versengésben. Mert verseny volt a javából. Nem más volt a verseny tétje, mint, megalkotni az ország tortáját. Megalkotta. Időt, energiát, tanulást rengeteg tanulást, kísérletezést szánva rá. Biztosan tudod már, ez a fiatal cukrászfiú, idén megvédte címét és egy újabb remekművel állt a zsűri elé. Ennek a zsűrinek lehettem tagja. Ebben a zsűriben foglalhattam helyet, Én mit fogyasztó. És Én mint fogyasztó letettem a voksom a minőségre, a kreativitásra, a jövőre. Arra voksoltam, amit látni és érezni szeretnék, és szeretném ha mindenki ugyan azt érezhetné, bárhol is kóstolja az országban.
Érezted már, hogy egy munkáddal a kezedben kiállsz a vendégek elé és besöpröd az elismerést? Ott állsz és csak Te vagy és az alkotásod. Te, nem pedig egy fantázianév ami a cukrászda ajtaja felé van írva. Nem a tulajdonos neve mögé bújva állsz, hanem Te magad vagy és a süteményed.
Ugye mennyivel másabb ezzel a gondolattal felszelni egy süteményt?
Irigylem a szerencsédet. Volt egy fiatalember, aki kitalálta, aki világot járt és tovább képezte magát, majd közreadta a megszerzett tudást, Neked már csak el kell készítened. Majd azzal az örömmel, hogy valami újat alkothattál, kitenni a vitrinbe. Rengeteg inspirációt lehet nyerni egy ilyen receptből. Mindezt az inspirációt a későbbi munkáidban kamatoztathatod.
Egy kérésem lenne feléd. Szeretném, ha bárki kóstolja az ország tortáját, az pont azt az élményt élje át, amit jómagam a verseny alatt, mindahányszor kóstolhattam. Legyél bár hol az országban, gondolj arra, talán éppen a jövő évben a Te tortád kerül a zsűri elé, majd győztesként a nagyérdemű elé. Végül örömmel, büszkén nézheted, járj bármerre is az országban. A Te receptúrád, a Te alkotásod kerül a vendégek elé, és a Te hatásodra, majd elkészíti egy újabb adni vágyó a következő, és azt követő ország tortákat.


Nagy tisztelettel köszönöm! Én a vendég 

Kunsági Raffer Gabriella

2016. augusztus 4., csütörtök

Sütemény illat az országházban


Miért is? Mert nagydobra verik az ez évi győztes országtortát.
Tudtam, hogy sok izgalom vár rám ebben az évben is. Másodjára élhettem meg annak az örömét és izgalmát, hogy részese lehetek az ország ez évi tortájának kiválasztásában. Nálam jobban csak azok a cukrászok izgulhattak, akik az idei évben is megmérettették a szakmai tudásukat, és kreativitásukat. Sok izgalmas és munkával telt hónap van mindenki mögött. Ötletelés, próbálkozás, persze mindez, a mi kegyeinkért, a fogyasztók a későbbi vendégek kegyeiért. 43 torta közül választódott ki az idei győztes. Első körben 10 torta kóstolódott a középdöntőbe. A tíz kiválasztott torta a szakmai zsűri építő kritikáját követően, újra terítékre került. 
Szegedig utaztak a torták és az ország, ez évi fagylaltja kiválasztásával egy időben, megszületett a három döntős. Sok szempontból lett érdekes ez a középdöntő. Mit is jelent a szakmai zsűrivel való konzultáció. A három kiválasztott torta közül, az egyik az elődöntő során, a tizedikként jutott tovább. Megfogadva a szakmai javaslatokat, az első háromban találhatta magát. Ekkor vált még izgalmasabbá a történet, hiszen a három döntőbe jutott torta közül kettő, annak a cukrásznak a kezei közül került ki, akinek a tortája az elmúlt évben elnyerte az országtorta címet.
A három döntős ezek után:

Szó Gellért Salgótarjánból, Zuzorka nevű tortájával. Tóth Norbert, Dunaföldvárról Aranyos körtetortájával, és Szó Gellért az Őrség zöld aranya nevű tortájával versenghetett tovább.
Gondolhatnánk, hogy két tortával bekerülve nyugodtan várhatta a győzelmet a készítő. Viszont az utolsó megmérettetés nem csupán kóstolgatásból állt. A döntő helyszínét adó érdi Pataki cukrászda műhelyében, a zsűri kíváncsi tekintete előtt kellett elkészíteni a pályamunkát. Erre a munkára pont annyi idő jutott Gellértnek a két tortát elkészíteni, mint Norbertnek a versenymunkájára. Nem tudom mennyit aludhattak a döntő előtt a cukrászok, talán fikarcnyit sem az izgalomtól. Reggel hat órakor megkezdték a munkát és pár óra múlva már az aznapi reggelimként kóstolhattam őket.
Az izgalmat le sem tudom írni, talán az arcok elárulják a képekről. Amit viszont megpróbálok leírni, és ezzel együtt megosztani a győztes torta nevét, az az íz, amit érezhet mindenki, aki a későbbiekben az ország ez évi tortáját választja desszertjeként.
A név és a készítő nem más, mint SZÓ GELLÉRT ( G & D kézműves cukrászda), Salgótarjánból
és a torta, az ŐRSÉG ZÖLD ARANYA
Azt éreztem végig a verseny során, hogy egy innovatív minden szempontól mai tortát jelent az Őrség zöld aranya. Mindezen túl, nem mindennapi dolog nógrádi cukrászként, az ország egy más tájegységnek hírnevet hozni. Tehát ha megkérdezné bár ki is, hogy kerül az Őrség, Nógrádba, a válasz csupán annyi, hogy egy győztes tortaként.
Mit is jelent mindez ízében? A hivatalos megfogalmazása a következő:

Tökmagos felvertre fehércsokoládés, lazára felvert ganache kerül.
Pirított, darált tökmagból, cukorral és őrségi hidegen sajtolt tökmagolajjal pralinét készítenek, melyből fehércsokoládé, hántolt ostya és tökmagolaj felhasználásával ropogós réteg készül.
A könnyű ganache-ra helyezik ezt a ropogós réteget, melyre ismét a fehércsokoládés ganache kerül. Erre teszik a málnazselét, majd ismét a lágy ganache réteg következik.
Fehércsokoládés tökmagolajos tükörzselé kerül a tetejére, ganache-sal és temperált, festett kakaóvajas fehércsokoládéból készült körökkel díszítik.

Minek után jómagam a nagyközönséget képviselhettem a szakmai zsűri tagjai között, csak remélni merem, minden fogyasztónak az elégedettségét fogadja majd az Őrség zöld aranya.
Mindehhez kívánok jó étvágyat! Az alkotóknak pedig további inspirációt, hogy a jövőben is élvezhessük mindennek ha nem is a gyümölcsét, mit inkább a tortáját.








2016. július 25., hétfő

Táborozás a Kölcsey utcában


Két és fél hónap táborozás. De nem az a napközis tábor jellegű, mint inkább a valódi, ott alvós. Két állandó táborlakóval és eseményekre beugró cimborákkal. Esemény a medencézés, esemény egy közeli kirándulás, esemény egy előadás, amit napokig megelőzött a lázas készülődés, esemény a korcsolyázás, rollerezés, így szinte minden nap eseményszámba megy. A nyári táborokhoz hozzá tartozik a későn fekvés, korán ébredés, de ebben a táborban a korán ébredés általában elmarad. Így, nekem mint táborvezetőnek sem kell harangszóra ebédet tálalnom. Igazából a kimondott fő étkezést, egyszeri meleg ételt is olyan, ahogy esik úgy puffan módon élünk meg. A nagy melegben, valahogy másként is étkezünk mint általában. Ugyan ma, mikor már a nap elején lehetett látni, elkerül a rekkenő hőség és inkább az eső ami utolér bennünket, valahogy nem annak a gondolatát hozta meg, hogy mit főzzek, mint inkább azét, hogy miként is töltsük el a napot. Az elmúlt év nyarán is adódott egy ilyen nap, mikor sokadjára ránk szakadt az ég, és a fiókok, dobozok mélyéről előkerültek a kincsek. Ma ezek mellé a kincsek mellé megérkezett a barátnő, és vele egy gondolat. A menyasszonynak öltözés mellé, ha vőlegényt nem is kerítünk, de egy menyasszonyi tortát összedobhatnánk. És tulajdon képe, ez az a filléres és gyors menyasszonyi torta, amivel pont addig tudjuk elterelni a táborlakók figyelmét a kevésbé jó időről, még ismét felszárad a fű, az udvar, az utca és újra nyargalhatnak korcsolyázni, rollerezni, vagy ugorhatnak a medencébe.
Még elkészülünk a maskarákkal, kidermed a krém, és a piskótánk is tölthetővé válik. Az egész torta röviden csak ennyi.

Recept:

Piskóta: 3 tojást csipet sóval és három kanál forró vízzel magas fordulatszámon habosra keverünk, tojásonként 4 dkg cukrot és kevés vaníliát szórunk bele és verünk tovább, majd ugyan ilyen arányban lisztet is, tehát 12 dkg liszt a végére.
Kivajazott, lisztezett zsúrtorta formában aranybarnára sütjük.

A krém: Csupán 1 tábla fehér csokoládé, amit 1 dl tejszínben felolvasztunk, csipet só ebbe is kerülhet. Miután kihűl, óvatosan kihabosítjuk és már tölthetjük is a kettévágott tortalapunkra a felét, másik felét pedig hanyagul a tetejére kenhetjük.
Díszítés képen a minap szárított habcsókjaimból törtem durva darabokat a tetejére és egy szál virág szinte minden kertben akad, hogy ünnepibbé varázsolhassuk.

Tehát volt fátyol, volt ruha, nyakék, torta és az esküvői fotós is befutott.










2016. július 23., szombat

Balzsamecet a csirkén

Sokadjára készítem és gondolom el, hogy blogra kerül ez az étel, de valahogy mindig elfogyott, vagy éppen ránk esteledett mire gépért nyúltam volna, hogy dokumentáljam bizonyítékul. Na, ma résen voltam és időben kattant a gépem.

Unásig lehet sütni a csirkét, sőt igazából unalmas is, főleg akkor ha nem háztáji az a csirke. Viszont így elkészítve, valahogy az unalmas szó kevésbé jut eszembe róla. Semmi egyéb nem történik a csirkehússal, mint hogy szárazra törölve, besózva bele fektetem a sütőedénybe, majd meglocsolom egy kis vörös balzsamecettel. Ma még a sütéshez használt olivát is elhagytam, inkább egy kis rose bort öntöttem alá. Éppen annyit, hogy miután elkészül a csirke, legyen alatta szaft, amibe mártogathatom reggel a kenyerem.

Sokféle körettel tálaltam már az ízletes és ropogósra sült csirkehúst, ma a dinnyére esett a választás. Olyan könnyű nyáresti vacsora gyanánt. Ha bátrak vagyunk, és miért is ne lennénk, lehet kísérletezni más ecetekkel is, igazán zamatos húsokat tálalhatunk.





Jó étvágyat kívánok !