2017. május 3., szerda

Lássuk miből élünk. Aszalt paradicsom és aszalt olíva...

Lássuk miből élünk

Van az úgy, hogy az ember lánya várva, vagy váratlanul de, autó nélkül marad. Autó nélkül, ami egyébként a fenekéhez van nőve, amolyan anyataxi néven. Persze munkába is azzal járok, és a napi rutint is meghatározza, már a napi bevásárlás tekintetében. No, ez a rutin borult meg mára,(ez is).
Mivel nem vagyok cukorból így a mai esős időben, nem kellett attól tartanom, hogy elolvadok ha egy kis víz ér. Felpattantam a kerékpáromra és irány a szomszéd település, ott terveztem megejteni a nagy bevásárlást. Nagy. Éppen akkora, ami belefér a pöttyös kis kerékpáros táskámba. A reggelire való, pár doboz tojás, egy két apróság még és slussz. Hazaérve gondoltam át, ebédnek valót nem is vette. Csak az járt a fejemben, mit visznek a lányok reggel tízórai gyanánt az iskolába.
Na, lássuk miből élünk mondattal a fejemben néztem körül a konyhában. Tudtam, hogy van még a sütésre való krumpliból a pult alatti tárolóba, hát azzal fogok valamit kezdeni. Mellette ott sorakozott három üveg, anyukám -féle paradicsomlé. És van idehaza aszalt paradicsom, meg aszalt zöld olíva bogyó, hát ezzel kezdek valamit.
A krumplikat alaposan megmostam és héjastól hasábokra vágtam. Az egyik kedvenc fűszeremmel a Provanszi keverékkel, sóval és olíva olajjal összekevertem, majd irány a sütő. Még készült, egy marék aszalt paradicsomot egy fél marék olívával kb 5 dkg vajon átfuttattam és felöntöttem kb 2dl paradicsomlével. Mivel szerintem a cukor nagyon jól áll a paradicsomnak (ebben a formában) így a só mellett kapott kevés cukrot is a ragú, így rotyogtattam egy ideig. Mikor kellő sűrűségűre rotyogott, kivettem belőle egy kanállal, hogy legyen később mit kipiszkálniuk a lányaimnak és a többit pépesítettem. Vissza a kipiszkálásra szánt darabokkal és a maradék vaj felével selymesítettem a mártást. Idő közben a fűszeres krumpli is kezdett színt kapni a sütőben. Tálalás előtt a maradék vajat a tetejére tettem, hogy szépen ráolvadjon és a vajas íz intenzívebb legyen. Paradicsom szósszal megtálalva igazán finom délutáni ebédünk lett.

Hogy holnap mi fér majd a kis pöttyös táskámba…