2017. április 10., hétfő

Sós mogyorós, édesen sós

A hétfő számomra sosem nyűgös, benne van az újrakezdés érzése. Itt egy újabb hét, lehetőségekkel teli, valahogy ezt éreztem egész nap. Élveztem a teraszon a nap melegét, majd a kertészetből beszereztem az új örökzöldeket és diadalittasan jöttem vele haza. Gyorsan elrendezgettem a kertben, figyelembe véve szélárnyékot várok tőlük. Elő az ásóval. Mire hazaérnek a lányok az iskolából, készen áll a meglepetés, gondoltam mindaddig, még az első ásó bökést meg nem ejtettem. Ejtettem volna, mert akár a beton, olyan a föld. Jó, ha az első nem, majd a másodikkal kezdem. Inkább a harmadikkal, negyedikkel, ötödikkel. Beton, beton, beton. No, ebből nem lesz ma árnyékot adó fasor.
Alkotni vágytam. Ha a kertben nem, ami az egyik hobbim, majd a másik hobbim megadja az alkotás örömét. Az öröm még csak engem ért, a lányokat még várja a meglepetés.
Nem tudtam eldönteni, hogy sósat, vagy édeset ennék szívesen. Egyiket a másik után, szoktam mondani. És ebben az esetben, nem csak egyik jön a másik után, hanem még keverednek is a sós és édes ízek.
Sós mogyoró krém, sós mogyorós keksz morzsával, édes tejszínnel és még egy kis mogyoróval.
Helyes kis befőttes üvegekbe töltöttem, ekkor jutott eszembe, milyen jó is lenne ebben a formában, hűtőtáskába pakolni és a, Húsvéti piknikre magunkkal vinni ha, nem is pont ezt a krémet, egy újabbat töltve az üvegekbe.

Recept.
Sós mogyoró krém az üveg aljába
3 tojás sárgáját kihabosítjuk, 3 dkg cukorral, kevés vaníliával. Hozzá keverünk 10 dkg sós mogyorókrémet, majd 2 beáztatott lapzselatint felolvasztunk és hozzá keverjük. A tojások fehérjét csipet sóval keményre verjük, a felvert hab felével robotgéppel fellazítjuk a krémet, majd a maradék habot óvatosan hozzákeverjük.
Három üvegben igazságosan szétosztjuk, majd betesszük a hűtőbe dermedni. Még dermed, elkészítjük a kekszeket.
Sós mogyorós keksz

15 dkg liszt, 15 dkg kristálycukor, kk sütőpor, 10 dkg sós mogyoró 10 dkg puha vaj 1 tojás. Mindössze ennyit kell összegyúrnunk, kis gombócokat formálni belőlük a sütőlemezre, kicsit ellapogatjuk és 180 fokon aranybarnára sütjük. Tortarácson hagyjuk kihűlni. Pár kekszet összetörünk és a krémünk tetejére szórjuk, amolyan roppanós rétegként.
A tetejébe 1 dl tejszínt és egy teáskanál porcukorral kemény habja kerül, amit megszórtam durvára darált sós mogyoróval.
Mivel szinte mindig van finom ropogós habcsók a dugi dobozban, éppen három volt még az aljában, ezekkel és egy-egy fehér csoki szirommal koronáztam meg.
Az üvegek nyakára teás kanalat kötöttem, lezártam és a szállításig a hűtőben várakoznak.

A maradék kekszek a mindennapi kávéhoz jól jönnek majd a hét hátralévő részében. 

No, most már csak a lányokat várom.




2017. április 2., vasárnap

Kiflit reggelire


Legutóbb meséltem Sergio bácsiról és a tőle tanultakról. Egy olasz főző kurzuson, szinte elengedhetetlen a pizza tészta készítése. Mindenki esküszik az Ő saját titkos bevált receptéjre. Én sem vagyok ezzel másként, csupán csak annyira, hogy mától nem titkos.
Nincs idehaza olasz búza lisztem és tenger víz sincs palackba zárva. Viszont van finom magyar lisztem, és tengeri só, amivel ízesíthetek.

A hétvégi pékáru beszerzése kicsit zűrös nálam. Általában hat zsemlében kiteljesedik, abból is kettő, ránk szárad. Talán a kinti jó levegő hozta meg az étvágyunkat, de üres volt már az este a tároló dobozunk. Élesztő mindig van a hűtőben, meg persze időm is, hogy gyorsan begyúrjam a tésztát. Még a reggeli ébredés nyomait eltüntetem az arcomról és a hajam is megregulázom, éppen megkel a tészta.
Vasárnap lévén a lányok sem ébrednek korán, és most nem is zargatom Őket, majd a sülő kiflik illata...
Egy óra múlva, Én a kávémmal és a blog írással, Emma kócosan örülve, hogy végre megint kint ehetünk, majszoltuk a pizza tészta kifliket a teraszon.

Recept: ½ kg sima liszt, 2,5 dl víz, 0,5 dl olíva olaj, 1 teáskanál só, 2,5 dkg élesztő

Az élesztőt felfuttatjuk, majd a liszttel és a folyadékkal összegyúrjuk. A tésztát leolajozzuk, és Én a sütőm kelesztő programján, 35 fokon fél órát kelesztette.

Lazán újragyúrtam a megkelt tésztát, kicsit hagytam a deszkán lazulni és kör alakúra nyújtottam. Akár a pizzaszeleteket felvágtam és kiflit tekertem a háromszögekből. ( Ha a feltekerés előtt kicsit bevágjuk a tésztát fent, középen, 2-3 cm hosszúságban, jobban görbül majd a kiflink.) Egy felvert tojással lekentem, pár éve kapott durva szemű sót szórta a tetejére és 180 fokon ropogósra sütöttem.


Majd irány a terasz, a napsütés.