2020. január 4., szombat

Mit jelent gazdagnak lenni?!


Ha nem tévedek, az új év első napján, a gazdagságban reménykedve mindenki unalomig ette a lencsét. Lencseleves, lencsesaláta és főzelék, esetleg pástétom. Magam részéről a pástétomot választottam, főként mert ez a nemes feladat, hogy meghozzam a gazdagságot az idei évre, szóval, rám hárult a lencseevészet. Mivel csak magamra számíthattam, így bátran és kedvemre kísérletezhettem vele. Ez a kísérlet hozta meg annak gondolatát, hogy pisztáciapasztával ízesítsem a lencsémet. A siker nem maradt el. Azóta már annak a gondolata is megjött, hogy dióolaj kerüljön a lencséhez, ha legközelebb kedvet kapok a fogyasztására.

Gazdagság.

Már most annak érzem magam. Nem csak az ízélmény végett, amit a pisztácia hozott a lencséhez, hanem annak a gondolata is, hogy miként alkossak a maradékból egy új ételt. Amikor nem kell vásárolni menni, mert a hűtőben még lapul annyi virsli, és lencsepüré, fel nem használt leveles tészta, amiből mára ebéd vagy nassolni való készüljön.
Nem fogok patikamérlegen kimért receptet adni, hiszen kinek, kinek mi lapul a hűtőben, abból gazdálkodjon. Ötletet viszont örömmel adok a maradék felhasználásához.

Két ételt készítettem. Egy lencsés pitét, és lencsés, virslikarikákkal töltött kosárkákat.
A maradék lencsepástétomba, elkevertem három egész tojást. Azt éreztem ennyi elég lesz ahhoz, hogy sülés közben megfogja a pástétomot és miután elkészül, szeletelhetővé váljon a pite. Kicsit utána sóztam, megtöltöttem a leveles tésztával kibélelt formámat, befedtem a méretre szabott tésztasapkával, amit középen egy kicsit bevágtam, hogy a rotyogó töltelék gőzének legyen hol kijönnie, illetve ha túltöltöm, legyen helye a tölteléknek nőni. Tojással lekentem és irány 180 fok a sütőben.

No de még mindig volt egy kis tészta és tölteléknek való lencse. Viszont annyi nem, hogy kitöltse a formákat. Ekkor jött a gondolat, hogy ha egy, egy virslikarikát elrejtek a tészták belsejében, akkor elég lesz a lencsekrém is.
Elég lett. És mázlimra, pont elég.
Így készült mára két olyan gazdagságot hozó étel, amit az év végén, remélem nem felejtek el, és az unalomig evett főzeléket, vagy levest már alapból ezekre fogok felcserélni.

Nektek, mi lapul a hűtőben?!