2017. március 27., hétfő

Szalvéta tipp, ki készíti idén az ország tortáját?

A történet ott kezdődik, hogy
Számos helyen kezdhetném mégis, hogy ne bonyolítsam nagyon, onnan kezdem, hogy uzsonna időm töltöm a kantinban. Beszélgető társammal valahogy az ország ez évi tortája, és a zsűrizés van napirenden. Beszélgetünk és a beszélgetés közben felmerülnek nevek. Cukrászok és cukrászdák nevei, akiknek az elmúlt években kóstolhattam a versenymunkáit. Láttam év közben hány és hány tanfolyamon fejlesztették magukat, és ebből arra következtettem, hogy biztos valami nagyszerűvel állnak majd a nagyérdemű elé. Az elé a nagyérdemű elé, és most elmorzsolok egy könnycseppet :), aminek ebben az évben nem lehetek a tagja. No de folytassuk is, szóval beszélgetünk tippelgetek gondolatban, majd amolyan lássuk mennyire érzem ezt jól, tanú előtt, az éppen előttem heverő szalvétára kanyaríntom a neveket. Meglátjuk milyen boszorkány is vagyok. Három név, aki szerintem tovább jut a versengésben.
Ma, kora délután Emmámért mentem az iskolába, aki hatalmas szemeit ijedten meregette Rám, mit keresek Én a testnevelés óráján. Elkértem, megyünk ország tortázni. Egy óra múlva már a Zila cukrászdában puszilkodtunk a, mára már ismerős cukrászokkal. Előttünk felsorakozva öt-öt torta költemény. Öt, ország torta várományos és öt, az ország ez évi cukormentes tortája továbbjutói. Kerestem a neveket és pásztáztam a teremben a cukrászokat keresve. Gondolatban pedig ott lapult a szalvéta. A szalvétán felsorakoztatott nevek. Hogy mennyire volt széles a mosoly az arcomon? Nálamnál jobban csak Vasloczki Orsié volt széles. Az asztal mindkét felén szerepelt egy egy tortája. (Emmám hazafelé meg is jegyezte na, szép lenne ha mindkettőt Ő nyerné)
Az öt felsorolt továbbjutó ország torta várományos között, bizony két név ott szerepelt az Én szalvétára kanyarintott neveimből. A harmadik talán csak azért nem, mert nem indult a versengésben.
Mindkét versenytortát volt szerencsénk megkóstolni, és kijelenthetem, az idén is gazdagabbak leszünk sok finom falattal, függetlenül attól, hányadik helyen is végeznek a verseny végén.
Szóval, most van tíz torta. És kilenc cukrász, akinek az elkövetkező időszak feszült várakozással és munkával telik.

És várakozom magam is...talán, írok a szalvéta hátoldalára is :) 







2017. március 23., csütörtök

Tiramisu, ahogy Sergio bácsi tanította



A dátum 2004 ősze. Olyan izgatott voltam, kicsit félve léptem be az Olasz intézet kapuján. A portás kérdezte, nyelvi kurzusra jöttem e. Bátortalanul, mint aki talán rossz címre jött mondtam, hogy főzni tanulni. Ó, akkor menjek csak le a pincébe, már gyülekeznek.
És Én mentem, kanyarogtam a lépcsőkön lefelé. Aztán kezdetét vette 10 hét boldogság. Házi olasz tészta gyártás, paradicsom mártás, vargányás és szarvasgombás ételek, tészták tartományokra osztva. Nyokkit mintáztam a villa hátoldalán, ördöghalat sütöttem. Vénusz kagylót és fekete kagylót tisztítottam. Marhalábszár, homár és libamáj, tintahal és polip, ezekkel kápráztattak engem és kápráztattam akkor hetente a kollégáimat, a konyhabútor tervező pult mellett. Természetesen nem maradhatott el a pizza tésztája és szósza, a pannacotta és a tiramisu sem.
Tátott szájjal lestem Sergio bácsi minden szavát, Cristiánot a sommeliert, és persze Giannit aki lehengerlő olaszsággal mesélt. A karja folyton a magasban, hogy súlya legyen a mondandójának. Olyan súlya volt minden mondatnak, hogy azóta is ezeket a recepteket használom ha olasz ételt készítek.

Egyik ilyen étel a Tiramisu.

Megszokták kérdezni, hogy a csudába tudok már korareggel édességet enni. Erre a legjobb válaszom a tiramisu lenne.
A tiramisu jelentése, húzzál fel. Pontosabban, dobjál fel. Olyan energiát adó édesség, amivel el lehet kezdeni a napot. A kávé és a sok tojás, ami ezt az energiát megadja.
Az eredeti recepthez képest, csak annyit változtattam, hogy kísérletbe kezdtem kávé ügyileg. Nagyon kedvelem az ízesített kávékat, és nem titok ezeket a kávé különlegességeket a Frei kávézóban szoktam beszerezni. A mostani választásom egy mangó párlattal készült likőr-kávé. Így, azt a gondolatnyi amorettót el is hagytam a receptből.

Recept: Az eredeti

1kg mascarpone, 20 tojás, 15 ek cukor (kevés amorettó) 3 csomag babapiskóta, fekete kávé

A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral és hozzá adjuk a krémsajtot, végül a tojásfehérje keményre vert habját beleforgatjuk.
A frissen főzött feketekávéba 1-3 mp-ig megmártjuk a piskótákat és egy tál aljába fektetjük. Ráteszünk egy réteg krémet, majd addig váltogatjuk a kávéba áztatott piskótákat és krémet még el nem fogy a piskóta és beteríti a krém. Egy éjszakát dermesztjük a hűtőben, majd reggel kakaóporral meghintjük a tetejét.
Tálkába kanalazzuk, és felhúzzuk (feldobjuk) vele a napunkat.

Az Én változatomban a likőr-kávéval készült. Hogy a mangó párlatnak nyomatékot adjak, friss puha mangó pürével töltöttem a pohárkák alját.
(Már várom az alkalmat, a málnás csokoládés kávéval készült, málnavelővel feldobott változatának elkészítésére)




2017. március 17., péntek

Mértékletesség torta formában


Takács Edina borász barátnőm BORTAROT könyvét, gyakran forgatom a kezemben. Bortarot, mert a tarot kártya lapjaihoz borokat társított. Borokat, melyek meditációra sarkallnak. Minden lapnak megvan a maga bora, amellyel a kezünkben, elmélyülhetünk a kártyalap üzenetében. Egyik ilyen alkalommal egy véletlen folytán, a gyertya lángját túl sokáig tartottam a kezemben lévő kártyapakli alatt, és megolvadt a borítása a pakli alján lévő lapnak. Mértékletesség ez a lap. Azóta ha akarom, ha nem megérzem a lapot, és talán nem is véletlenül kapta pont azt a lapot meg a láng. (Bónyai Barbara csodás akvarelljei díszíti a lapokat.)

,, A 14-es számú kártyalap

MÉRTÉKLETESSÉG

Türelmesség

Lassú változás

Belső érési folyamatok

A negyedik főerény kártyája optimizmusra ad okot, hiszen lassú és méltóságteljes átalakulást, fejlődést mutat. Most is a belső harmónia elérése és megtartása a cél, de ebben az időszakban a külső körülmények segítenek abban, hogy nyugalmunk megmaradhasson és kiteljesedhessen. A változás érést, nemesedést hoz Számodra mind a fizikai világban, mind lelki és spirituális szinten.
A megszületett újbornak is érlelődésre, letisztulásra van szüksége.”

„ Harmonikus, reményteljes, lassú fejlődési folyamat vár Rád az elkövetkező időszakban.”
Ezeket a mondatokat éreztem magamban még ez a torta elkészült. A türelmet, hogy kivárjam és elérjem azt a látványt és ízt, amit szerettem volna. Nekem kellett megérnem mindahhoz, hogy olyan tortát, tortákat készítsek, amit igazán magaménak érzek.

Recept: Piskóta alap: 2 egész tojást, 2 ek forróvízzel, csip sóval, habosra keverjük, majd 8 dkg cukorral tovább habosítjuk és 8 dkg lisztet 5ml matcha tea porral hozzá keverünk. Sütő lemezen 180 fokon megsütjük.

Málnavelő: 300 ml átpasszírozott málnavelőt 3 dkg cukorral elkeverünk, majd 3 lap beáztatott, felolvasztott zselatint elkeverünk benne.

A kihűlt piskótalapot méretre vágjuk és a tortakarikába helyezzük. Ráöntjük a málnavelőt és a hűtőben dermesztjük. Ez idő alatt elkészítjük a mousse-t

6 dkg 85%-os étcsokoládét, ½ dl tejszínben felolvasztunk. 2 tojás sárgáját, 3 dkg cukorral kihabosítunk, majd az olvasztott csokoládéhoz keverjük, 3 lap felolvasztott lapzselatinnal. Végül 3 tojásfehérje felvert habját keverünk bele.
A kész krémet a málnavelőre öntjük és egy órára a hűtőbe tesszük.
8 dkg 70%-os étcsokoládét 80 ml tejszínben felolvasztunk, elkeverünk benne egy lap beáztatott zselatin és a torta tetejére öntjük.
Teljes dermedést követően ( 5-6 óra) kakaóporral és csokoládé tallérral, no meg egy málnaszemmel díszítjük, csak amolyan mértékletesen.



2017. március 16., csütörtök

jáTszmák, így játszottam Én

A dobogó második fokán így fest a tortám.

jáTszmák: Fehér csokoládés, gyömbéres mangó, és citrusos joghurt a tésztarétegek között.

Piskóta lap: 2 tojást, 2 evőkanál forró vízzel, csipet sóval habosra keverünk. Ezt követően 8 dkg cukorral habosítjuk tovább, végül 8 dkg lisztet forgatunk bele. 180 fokon megsütjük és tortarácson hagyjuk kihűlni.

Elkészítjük a linzer tésztáját: 7,5 dkg mandulalisztet, (amit azóta az intenzívebb ízharmónia végett dióra cseréltem) 7,5 dkg liszt csipet só, 10 ml őrölt gyömbér, 5 dkg porcukorral végül 1kk sütőporral összekeverünk, 10 dkg előre kihabosított, majd visszafagyasztott vaj, 1 tojás sárgája és 1 kk tejföl segít a tészta összegyúrásában. A tortaforma lemezére nyújtjuk és megsütjük. A maradék tésztából díszítő elemeket sütünk.

A krémek elkészítését a gyömbéres mangó pürével kezdjük. 40 dkg mangót, 4 gramm friss gyömbérrel, 4 dkg cukorral, 1 vanília kikapart magjaival, 5ml citromlével összefőzzük, majd pürésítést követően 3 lap előkészített zselatinnal elkeverünk benne. A tortaforma méreténél kisebb formában kidermesztjük.

Ezután elkészítjük a fehér csokoládé krémet. 10 dkg fehér csokoládét, 1 dl tejszínben felolvasztunk, hozzá kerül 1 lap beáztatott zselatin, majd 1 dl kihabosított tejszín.
A piskóta tésztára töltjük. A dermedő krémre kerül a linzer tészta, amit nagyon vékonyan impregnálunk olvasztott kakaóvajjal.
A következő krémünk a citrusos joghurt, aminek a közepébe fogjuk helyezni a kidermedt mangópürét.
2 dl natúr joghurtot, 10 dkg porcukorral, 1 rúd vanília kikapart belsejével, 1 citrom levével és reszelt héjával összekeverünk. 3 lap zselatin fogja meg a krémünket, így felolvasztva a lapokat belekeverjük a krémbe, végül 3 dl habbá vert tejszínt forgatunk bele.

Miután összeállt a tortánk, 6 órát dermesztjük. Dermedést követően a fehér csokoládé tükörrel beöntjük, amihez 10 dkg fehér csokoládét, 1 dl tejszínt és 1 zselatint olvasztunk fel.


Ezzel készre dermedhet a tortánk. Díszítésre a linzer korongokat használtam, amit a mangó pürével töltöttem be és pár roppanós habcsók került még a torta tetejére. A folytonosságot pedig egy fehér csokoládé gyűrű jelzi a tortán, viszont az már csak az Én titkom marad, mit is jelent nekem ez a folytonosság, ebben a jáTszmában.

Sok gondolat előzte meg a tortát, még így összeállt. És már most van, amit másként csinálok legközelebb. Viszont el kell mondjam, nagyon sok örömöm volt benne. A készítésében éppúgy, mint amikor végre már nem csak fejben voltak meg az ízek, hanem a számban is érezhettem.




2017. március 13., hétfő

jáTszmák




Hosszú évekig rabja voltam a kézilabdának. Megélhettem minden kínját, örömét. A vért izzadást, a sokadjára lepróbált cseleket, eséseket, és az állóképesség növelő futásokat faltól, falig. Aztán jött a mérkőzés. A torkomban dobogott a szívem a felező vonalnál, hogy szólaljon már meg a síp. És jöhet a játék öröme, nem utolsósorban a gól öröme. Öröme ha a társam dobja és kicsit nagyobb öröme, ha Én akasztom a hálóba. Egy kézilabda mérkőzés sok góllal jár, és megadatott annak az öröme is, amit úgy hívnak, mesterhármas.

Rabja vagyok most is egy játéknak. Úgy hívják, alkotás. Itt is van edzés, kicsit talán kellemesebb, főként a környezetemben lévő emberek számára. Van e vért izzadás? Van. Éjszakákon át nem alvás, folyton pörgő gondolatokkal társítva. Minden egyes felszelés előtt a torkomban dobog a szívem. Jöhet a sípszó és kezdődhet a játék. Kóstoljunk. A gól öröm az arcokon látszik, és a játék végén az üres tányéron.

Volt egy nem mindennapi mérkőzés ebben a játékban.

Dobtam e mesterhármast? Csavartam e a jobb felsőbe, vagy bal aslóba? Vagy bárki tett volna ilyent?
Még nem volt rá példa, hogy is lett volna, mikor fiatal ez a játék, éppen a harmadik évében van. Harmadik alkalommal adatik meg annak a lehetősége, hogy egy civil is ott legyen a pályán, pontosabban a zsűriben.
Az idei évben ez az öröm, egy játékos társamé lett, az Ő gólja hasított végül a hálóba.
Na de Én is dobtam párat, és ezért azt a másik ezüstösen csillogót még ha képletesen is, de az Én nyakamba akasztották.
Az ezüst, mindig kicsit keserédes. Hogy ez az ezüst mitől édes mégis? Attól az alkotástól, ami nem lenne, és nem ilyen lenne, ha két alkalommal nem lettem volna a dobogó felső fokán.

Rettentően hálás vagyok érte.

Számos tortát készítettem az elmúlt évben. Azt érzem egyre inkább kezdek magamra találni. Mindenkinek kívánom találja meg a maga játékát, a maga örömét, hogy ha nem is aranyosan, de ezüstösen csilloghasson a szeme a játék végén, akár most az enyém.

Az igazi nagy mérkőzés ezután jön. A lelátóról követem végig, és szurkolok a játékosoknak, no meg a zsűri tagjainak, hogy az idei Ország tortája egy újabb kedvenc lehessen a tányérunkon !