2016. október 12., szerda

Hétköznapi finomságok



A legjobb családban is akad egy fekete bárány. A mi családunkban több is. Kimeredt szemmel néznek rá, majd legyintenek csupán te tudod, edd úgy, ahogy akarod. Én bizony úgy eszem, cukorral is, és sült szalonnakockával is a tetejében. Számomra ezt jelenti a túrós tészta. Valahogy így voltam ma, mikor olyan édesség ehetnékem támadt. Napokkal ezelőtt megaltattam öt liter tejet, majd kimelegítettem a finom friss túrót. Azóta is az anyukám -féle, kapros túrós lepényen járt az eszem. De az kevésbé édes, Én viszont édesre vágytam. Majd jött a gondolat, annak a gondolata, hogy miként is lesz gyorsan és egyszerűen a tányéromon, a vágyott finomság. Már többször lejegyeztem a kedvenc linzer tészta receptemet, ez esetben is azt használtam. Majd a kivehető aljú piteformámat előkészítettem. Kivajaztam, liszteztem, belefektettem a tésztát ( a maradékot hűtőbe tettem, jó lesz az holnapra, egy másik finomság alapjának) villával megszurkáltam, majd pillanatok alatt elkészítettem a túrós tölteléket.

Töltelék receptje:
A friss túróból kimértem 25 dkg-ot. Aprítottam bele, szemtelenül sok friss kaprot, hozzá kevertem két tojásnak a sárgáját, csipet sót, majd a tojások habjából, 5 dkg cukorral kemény habot vertem és ezzel lazítottam át a túrós tölteléket. Belesimítottam a tésztával kibélelt piteformába, 180 fokon készre sütöttem.

Amíg sült, a linzer tészta receptjéből megmaradt tojás fehérjét, jelen esetben 4 dkg volt, 4 dkg cukorral gőz felett kemény habot vertem, ez pont annyi időt vett igénybe, hogy készre sült a pitém. Sütőből kivéve rákentem a tojáshabot, majd szakács fáklya segítségével rápirítottam. Ha nincs szakács fáklya, kicsit vissza lehet dugni a sütőbe, még rápirul. Ebben az esetben, előbb vegyük ki a sütőből, mielőtt késznek éreznénk már.


Milyen íze lett a meleg, kapros ámbár édes pitének. A kandalló elé állva, hogy érezzem a hátamon a melegét, szóval ott állva kóstoltam meg. Hiába a hátamnak a meleg, kirázott a hideg. Az íz élmény futott végig a gerincemen. No, most ehhez a finomsághoz kívánok Jó étvágyat.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése