2017. szeptember 8., péntek

Királyi egyszerűség ...Viktória piskóta

,,-Azt hiszem csinálok egy muffint.
- Az jó, csinálj!
- De milyent? Karamellást! Sós karamellel a közepében és karamell habbal a tetején.
- Ennyire professzionális nem kell, elég egy sima csokis. Azzal is bőven beérem”
Ez a párbeszéd hangzott el a kisebbik lányommal, miközben a kávémat készítettem a konyhában. Majd amíg iszogattam, próbáltam életet lehelni a testembe is, csak elkalandoztam a sima csokis muffin gondolatától, egészen a Viktória piskótáig.
Emmám különös viszonyban van Mary Berry-vel . Először is, meg van győződve arról, hogy 100 éves, pedig csupán 82. Ugyan a felmenői bőven 90 fölötti kort éltek meg, talán Mary megélheti majd azt a 100-at. Pár éve az Ő kedvéért rendeltük meg Mary könyvét is, amit sokszor szokott lapozgatni, és ebben a könyveben bizony benne lapul a Viktória piskóta is.
A nevét arról kapta, hogy az angol királynő, előszeretettel fogyasztotta a délutáni teáihoz. Gondolhatnánk, hogy valami cifra, túl díszített sütemény volt, de nem. Királyi viszont a zamata. Az erősen vajas piskóta, frissen facsart citromlével és az illatos héjától lett királyi finomsággá. Tejszínnel, eperrel, ha nem volt friss gyümölcs, a lekvárjával fogyasztották.
Mi csak porcukorral meghintve, és meg kell mondjam az egyiket még melegében, (mert nem lehetett kivárni, hogy meghűljön) fogyasztottuk. Nem készült mára professzionális muffin, készült helyette, egy királyi Viktória piskóta.
Mary receptjétől egy kicsit eltértem, mert némi tejet is tesz a tésztájába, viszont az utolsó cseppeket beleborítottam a kávémba.
Recept:
225 gramm vaj, 225 gramm porcukor, 4 egész tojás, 300 gramm sütőporos liszt, csipet só és 4 kanál tej, no, nekem ez és a vanília is kimaradt, helyébe került egy citrom reszelt héja és leve.
A vajat a porcukorral kikevertem, egyenként hozzá adtam a tojásokat, a citrom levét, héját, és végül a sütőporos lisztet.
Kivajazott lisztezett formákba kanalaztam és 180 fokon szép barnára sütöttem.
Az egyiket még melegen megettük, a párját rácsra borítottam, hogy szép lassan kihűljön. Mostanra már azt is megszeltük.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése