2017. augusztus 29., kedd

Batyu a batyuba, avagy mi kerüljön a tízórai dobozba


Ha visszagondolok a hetemre, és az elmúlt hét pár napjára, dolgos napokat tudhatok magam mögött. Semmi fellángolás vagy egyebek, egyszerűen végre levegőt kapok. Az Én időm, az életerőm 25 fok magasságában kezdődik. 22 fokon már a világot is meg tudnám váltani, 30 fölött, használhatatlan vagyok. Mivel egy hidegfront, kellemesebb időt hozott felénk, jutott a napokra mindenből. Spalettákat gyártottam, járdát építettem, bútorokat frissítette, a lányom szerint megöregítettem őket, mára már a falnak is nekimentem. Persze nem fejjel a falnak, csupán a festőhengerrel. És mindeközben éltük a mindennapok rutinját, amibe bele tartozik az evés.
A tanév végét az elballagó diákok, vándor tarisznyával a vállukon teszik meg. Emlékszem annak idején, Én az óvodából piros, fehér pettyes batyuval a vállamon köszöntem el. Most, hogy napokon belül ismét elkezdődik a tanév, és a batyus óvodásokból, iskolások lesznek, egy egészen más batyut készítettem. Ezt a batyut akár a tízórai dobozba is belehet csomagolni, biztos vagyok benne, kedvencé válik.
A tésztáját egy regényben olvastam. Azóta is nagy kedvencem, ha édes kelt tésztát készítek. Egy nagyon lágy, a szokásosnál lágyabb kelt tésztát készítünk. A túrós töltelékét egy kicsit megbolondítottam. Nem is olyan rég, egy túrós rétest analizáltam evés közben. Éreztem, hogy valami,,tuning” van benne. Mondhatnám azt is, hogy hamisság, de ez a hamisság tetszett nekem. Ha túl nedve a túró, nem bűn egy kis búzadarával felitatni ezt a nedvességet, de abban a túró töltelékben nem így volt. Szinte esküdni mertem volna, hogy tejbegríz van hozzá keverve. No, most Én is úgy készítettem és igazán finom lett a végeredmény.

Édes kelt tészta recept:
1 kocka élesztőt, 1 dl tejben kevés cukorral összekevertem, liszttel meghintettem és hagytam felfutni. Ez idő alatt 1 ½dl langyos tejet, 12dkg olvasztott vajat, 2 db nagyobb tojást, 10 dkg kristálycukrot keverőtálba tettem. Hozzáöntöttem a felfuttatott élesztőt, végül kb. 65 dkg lisztet apránként hozzádolgoztam. A dagasztó spirálról akár egy nokedli tészta, úgy vált el. Nem is csináltam egyebet mint, meghintettem liszttel egy másik edényt, habkártyával áttettem a lágy tésztát, a tetejét is liszttel szórtam meg, majd kelni hagytam. Ez idő alatt újabb rétek festék került a lányom szobája falára. (Ez nem a receptúra része, viszont bármire kihasználhatjuk ezt az időt)
Ezután elkészítettem a tejbegrízes, túró tölteléket.
2 dl tejben 2 evőkanál búzadarát és 1 evőkanál cukrot tettem majd megfőztem. Még hűlt, 2 tojás sárgáját 1 evőkanál cukorral kikevertem, a fehérjét szintén 1 kanál cukorral és csipet sóval vertem lágy habbá. 45 dkg túróhoz hozzákevertem a langyos tejbegrízt, 1 citrom reszelt héját, a citrom felének levét, a tojás sárga krémet és végül a lágy tojáshabot.

A megkelt tésztát, lazán átgyúrtam, kinyújtottam és 12 egyforma kockára vágtam. Viszonylag soknak fog tűnni a túró töltelék, de bátran belelehet tenni. 180 fokra állítottam a sütő hőfokát és illatosra, aranybarnára sütöttem. Végül porcukorral meghintve vittem a csipet csapatnak, minőség ellenőrzésre. Izmos kis batyuk lettek, és az izmos lányok pillanatok alatt eltüntették.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése