Több
alkalommal írhattam már az Ország torta kiválasztásról.
Többször mesélhettem róla, milyen a zsűri asztalnál ülni, és
elemezni az alkotásokat. Micsoda felelősség az alkotóval és
önmagammal szemben is, a reális értékelés. Ma nem mondom, hogy
hirtelen, mert bizony hosszas előkészületeket követően, de
bizony a másik oldalon találtam magam. Akasztják a hóhért,
tartja a mondás. Éreztem is a kötelet a nyakamon. Hónapokkal
ezelőtt elhatároztam, ismét megmérettetem magamat, a jelenlegi
tudásomat. Mire vagyok képes most. Ezt lemérni egy torta
elkészítésénél talán nem is olyan nagyon nehéz, még
önmagamnak sem. Viszont, és itt jön a csavar a történetben. Ezen
a megmérettetésen a jelenlegi tudás kevés. Egy olyan torta
megalkotása, ami a nevében is benne van, hobbi cukrász, kvázi
cukorral foglalatoskodik, szóval ennek a cukrásznak, enélkül a
cukor nélkül kell, hogy elkészítse, és anélkül a fehér liszt
nélkül is, amiből egy tucatot tartok idehaza. Ahogy biztosan
hallottatok már róla, az ország tortán kívül, sokadik
alkalommal választják ki az ország cukormentes tortáját. A Egy
Csepp figyelem alapítvány , nagy hangsúlyt fektet, a cukorbetegség
megelőzésére, vagy ha már kialakult, akkor a komfortosabb
életvitelre. Ez mára kibővült egyéb étel intolerancia
kapcsolatában is. Ebben a témakörben várták a beérkező
pályamunkákat a hobbi cukrászoktól.
Nem
egyszerű a feladat, ezt az is bizonyította, hogy végig gondolva,
számolva a próba tortákat, talán hat alkalommal sütöttem le,
mire elmertem engedni egy enter gomb lenyomásával. Első
nekifutásra elkészítettem cukorral, hogy érezzem azt az
ízharmóniát amit keresek, hogyan bontakozik ki. Kisebb
változtatással újra lesütöttem. Majd jött a cukor helyettesítő
és vele együtt a kétségek. Mert nem jött az az íz amit vártam.
És elkészült még egyszer majd még egyszer, keresve a legjobbat.
Mire a pályamunka leadásának a határideje eljött, már naponta
tortát reggeliztem, ebédeltem, vacsoráztam.
Egy
hete kaptam az alapítványtól egy értesítést, miszerint
bejutottam a tíz döntőbe került versenyző közé. Innentől lett
még izgalmasabb, még torokszorítóbb az érzés. A zsűri tagjai
között felsorakozott az ország torta zsűrizésnél
,,padtársamként” üdvözölhetett Bechmann György is, aki a
Radisson Blu Béke hotel Zsolnay Kávéházának, cukrász séfje, cukrászmestere.
Óriási érzés, hogy olyan valaki elé kerül a tortám, akiről
tudom, őszinte és alapos, mindamellett támogató és segítő.
Már
volt kiírva annak a napja, hogy zsűri elé kerüljenek a tortáink,
és még Ők lekóstolják, nézik jobbról, balról, számolnak
kalóriát, megítélik mennyire innovatív, majd összegeznek, addig
mi izgatott versenyzők ( volt, aki bevallottan, volt aki nyugalmat
erőltetve, de nyilván épp olyan izgalommal ) várakoztunk egy
külön teremben. A várakozás alatt sok minden kiderült egymásról.
Ki milyen ételintoleranciában szenved és miért is érezte
fontosnak a részvételt. Eközben többször eszembe jutott, hogy
számomra egy kihívás, számukra életforma. Volt egy vendég
kisfiú közöttünk, aki kóstolgatásra várt. Óvodás, helyes
mosolygós, olyan csibész forma. Kis idő elteltével fedte fel a
pocakjára rögzített inzulin adagolót. Majd mindennek kapcsán,
apukája mesélt az életükről. A mindennapi mozgásról, többszöri
étkezésről, a mikor mit eszik és mennyit és tulajdon képen
hogyan élik a mindennapjaikat.
Mire
az eredmény hirdetés ideje eljött, nyilván izgultam és vágytam
a sikert, csak az járt a fejemben, hogy jövőre nem a kihívás ami
inspirál majd. A legényke és a társai, hogy minél több finomság
kerülhessen az asztalukra.
Hogyan
zárult a verseny. Miként végzett a Paszuly király névre
keresztelt babtortám?
Köszönöm
a Radisson Blu Béke Hotel, Varga Csaba Szállodaigazgatójának a Zsolnay
kávéháznak a különdíjat. Köszönöm a kritikát, amik inkább mosolygó mondatok voltak, és jó tanácsok a jövőre nézve.
Boldog vagyok, hogy részese lehettem a mai napnak és a mögöttem
hagyott alkotó hónapoknak!