2016. február 23., kedd

Rendhagyó kávézás a teraszon, avagy a kávék nem csupán a csészében finomak








 Meg kell, valljam az Ország torta zsűrijébe kerülés érdekében, két tortát is bemutattam. A barisTák tortája mellett a Párizsi Nő, mint torta is bemutatkozott. Január végén ezzel a tortával ünnepeltem, és köszöntöttelek kedves engem olvasó virtuálisan, a  blog egy éves évfordulóján.



Párizsi Nő


Ha elképzelem a párizsi nőt, aki kilép az utcára, majd leül egy kávézó teraszára, hogy elfogyassza a délutáni kávéját, egy dolgot látok még az asztalkájára tálalva a pohárka víz mellett. Ezt a tortát. Azt a tortát, melynek a krémjét a párizsi vaníliakávé ízesíti. Mely emlékeztet egy finom vaníliás latte-re, a pohár tetején frissen vert édes tejszínnel  (csak, mert Én kevésbé szeretem a tejhabot ) és a franciás könnyedségért, finom roppanós belül krémes franciahabcsókkal.

Receptúra:

Linzeralap: 15 dkg liszt, 5 dkg porcukor, csipet só, fél kávéskanál sütőpor, 10 dkg vaj, 1 tojás sárgája, 1 teáskanál tejföl.

Fehércsokoládés kávé krém: 1 dl PÁRIZSI VANÍLIAKÁVÉ (Café Frei) 1dl tejszín, 20 dkg fehércsokoládé, csipet só és 4 lap zselatin 2dl tejszín

Tejszín: 2 dl tejszín, 2 dkg porcukor

Francia habcsók: 4 dkg tojásfehérje, 4 dkg kristálycukor, 4 dkg porcukor.


A linzerből vakon elkészítjük a tészta alapot, miután kihűlt a kávés csokoládé krémet beletöltjük. A csokoládé krémhez a csokoládét felolvasztjuk a tejszín, kávé keverékében, még meleg elkeverjük benne a beáztatott zselatint. Hűlni hagyjuk, majd 2 dl tejszín felvert habját beleforgatjuk. A tésztában kidermesztjük. Ez idő alatt elkészítjük a habcsókot. Ha a torta kidermedt, tejszínnel és a habcsókkal bedíszítjük. 

Jó étvágyat ! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése