2016. február 23., kedd

barisTák tortája, avagy benne vagyok a zsűriben


Ritkán kerülök olyan helyzetbe, hogy keresnem kelljen a szavakat. Azt mondják, Nekem mindenre van. Néha mégis csak állok, bambán vagy éppen ülök, akár tegnap délután és mosolygok, nézek a lányomra és halkan, mosolyogva mondom, anya megnyerte. Ő meg csak néz rám, nevet egyet és nyomja a telefonját, írogat a barátnőivel tovább. Én meg ülök, nézem a monitort és olvasom harmadjára, hogy valóba, ,,- megvédte címét.” Címvédő vagyok. Az idei versengésben is sikerült győztesen végeznem és elnyerve ismét a jogát annak, hogy egy olyan zsűriben foglalhassak helyet, ahol a tét az Ország tortájának kiválasztása.

Számos egyéb gondolatot írhatnék le, ami tegnap óta átjárt, de úgy érzem másoknak nem jelent sokat. Ami viszont érdeklődésre adhat okot, hát a torta, az a torta, amivel elnyertem mindennek a jogát. Így most ezt a tortát szeretném megmutatni.


 barisTák tortája

Egy kávé inspirálta torta. Tokiói csokoládés-málnakávé. Pörkölést követően a kávészemeket csokoládéba és sűrű málnakrémbe forgatták és ebből egy igazán zamatos kávé készült. Ez lett az alapja a tortámnak. A linzer alapba málnavelő került, tetejében egy tokiói kávés csokoládé krém, majd ebből a kávéból egy tükör. Némi játékosság kedvéért egy roppanós csokoládé lemez, mely alól itt-ott felvillan a tükör fényessége.

Receptúra:

Linzeralap: 15 dkg liszt, 5 dkg porcukor, csipet só, fél kávéskanál sütőpor, 10 dkg vaj, 1 tojás sárgája, 1 teáskanál tejföl.

Málnavelő: 30 dkg málnát 15 dkg cukorral felfőzünk, és 2 zselatinlapot elkeverünk benne.

Kávés csokoládékrém:
2 dl TOKIÓI csokoládés-málnakávé (Café Frei) 1 dl tejszín, 20 dkg 60%-os étcsokoládé, 1 kk. só, melyet felmelegítünk, hogy a csokoládé felolvadjon mindebbe, majd 4 lap zselatint beáztatunk és feloldunk a meleg csokoládé krémben. Miután kihűlt 1 dl habbá vert tejszínt beleforgatunk a krémbe.

A csokoládé lemezhez:10 dkg csokoládét felolvasztunk, és elkészítjük a lemezt. Márványlapon átkeverjük, végül sütőpapíron kidermesztjük a csokoládét.

3 dkg csokoládét 3 dkg tejszínben felolvasztjuk, miután kihűl, habosítjuk, ez lesz a távtartója a csokoládé lemeznek.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése