2016. február 7., vasárnap

A történet ott kezdődik, hogy...( almás-citromos, dióhabos torta )



Felém szegeztek egy kérdést, kit ajánlasz torta ügyben. Ajánlanék, van jó pár a tarsolyomban, de nagyon szívesen készítek Neked. Majd pár mondatváltás, és már meg is volt a kihívásra szánt feladat. Ne legyen benne ez, az, és ne készüljön ebből, abból, a formája legyen ilyen és nem olyan. Kértem pár percet és jött a gondoltat, végül is még tél van, hiába is sétáltunk ma kiskabátban, szóval lehetne olyan télies, akár melegen fogyasztható torta is. Majd később abban maradtam önmagammal, hogy amit melegen fogyasztanék, miként legyen még is hidegen fogyasztható, amitől azt érzem, ünnepibb mit egy meleg pite. Így fogalmazódott meg a mostanában igen kedvemre való linzer alapba megálmodott citromos almapép, felette habos diókrém és a tetején karamellesre pirított habcsók.

Receptúra:

Linzeralap: 15 dkg liszt, 5 dkg porcukor, csipet só, fél kávéskanál sütőpor, 10 dkg vaj, 1 tojás sárgája, 1 teáskanál tejföl.

Almapép: 40 dkg alma, 10 dkg cukor, 1 citrom leve és reszelt héja, csipet só és 3 lap zselatin.

Dióhab: két tojás sárgája, 40 gramm cukor, egy vanília kikapart magja, és annyi gramm tej, ahány gramm a tojások sárgája. Egy citrom reszelt héja, és 3 lap zselatin. 8 dkg dióbél. Végül két deciliter habtejszín.

Tojáshabcsók: 2 tojás fehérje és ugyanannyi gramm cukor, jelen esetben 7,5 gramm fehérje, 7,5 gramm porcukor, csipet só.

A linzer alapból elkészítjük vakon a torta alapot. Az almákat a cukorral, citromlevével megpároljuk, pépesítjük, és melegen hozzá keverjük a használatra-készre áztatott zselatint, és citrom reszelt héját. Miután a tészta és az almapép is kihűlt, beletöltjük a pépet az alapba és hűtőben kidermesztjük. Közben elkészítjük a dióhabot. A még meleg sütőben megpirítjuk a diót. Ha kihűlt ledaráljuk. A tojások sárgáját a cukorral, vaníliával és a tejjel összemelegítjük, vigyázva, hogy ne főzzük meg! Ha van hőmérőnk, 75 fok fölé ne menjen, mert a tojás kicsapódik. Még melegen szintén belekerül a zselatin. Kevergetve kihűtjük, hozzá adjuk a darált diót, majd először a felvert habtejszín felével jól összedolgozzuk, végül a maradék tejszínt szépen belekeverjük. Megtöltjük az almapépes tortaalapunkat és ismét a hűtőben dermesztjük. Másnap, elkészítjük a tojáshabot. Gőz felett cukorral felverjük a tojásfehérjét, rákenjük a tortánk tetejére, némi cirkalom a habba és szakácsfáklyával kicsit megpörköljük a tetejét.


Minekután mindez csak fejben volt meg, így mindenből lecsíptem egy keveset, hogy egy kisebb pitét is készíthessek, mert úgy van a mondás, hogy puding próbája az evés. A próbaevés jól sikerült, így mosolyogva adhattam át az ajándéktortát, és azért izgalommal vártam a fogadtatást. A fogadtatás sikeres volt, így bátran és boldogan adom közre a receptet, jól eshet ez a téli torta még a tavasz közeledtével is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése