A cipész cipője

Az a mondás tartja, a cipész cipője lyukas a szabó nadrágja feslett és így tovább. Mert ugye mindenki csak a munkával van elfoglalva és a sajátjára már nem jut ideje. Ha nem is rácáfolni szerettem volna, de pár éve különös gondot, pontosabban megkülönböztetett gondot fordítok a sajátomra. Már hetekkel előbb tervezgetni kezdem, persze az akkor éppen megkívánt hozzávalókból. Akár az ország tortáját, évente egyszer kitalálom a saját szülinapi tortámat. Most csodálkoztam igazán magamra, mert nem tartom magam egy csoki torta szeretőnek, mégis ha visszanézek pár évet bizony ez a harmadik, ami valamiféle csoki torta megalkotását jelentette a neves napra. Sokféle ízesítés és többféle csokoládé volt a gondolataimban, de választani nem tudtam. Ezt is enném, azt is enném, de mégis melyiket. Mindet! Mindet egy tortában, és ízesítés nélkül. Legyen natúr puszta csokoládé íz és legyen viszonylagosan naturális a megjelenése is. Így jött elsőként az étcsokoládé, tejcsokoládé, majd a hetekig dugdosott, nehogy a nagy napra lába kéljen az utolsó 10 dkg szőkecsokoládémnak, mert a mostanában ránk tört csokoládé ehetnék végett veszélyben volt. Az utolsó réteg a legvilágosabb csokoládé a fehércsokoládé krém lett. Csupán tejszín és csokoládé, ami a tortát alkotta. Miután elkészültem vele, izgatott várakozás követte a dermedést. Majd eljött az idő, hogy megdíszítsem és a türelmem az illata végett már a végét járta. Hogy ne kelljen itt várakoznom, meglátogattam az anyukámat, aki kapva kapott is az alkalmon és fel is köszöntött melegében. Az ajándéka részét alkotó kuglófforma, éppen azzal a türelmetlenséggel várakozik, hogy kipróbáljam, mint jómagam a tortaszelés kapcsán. Nehezen, de csak kiböjtöltem mindent, ami megelőzheti egy torta megtálalását, felszelését elővettem a családi ezüstöt, ami pár villát jelent egy kacatvásárból zsákmányként hazahozva, szóval elő az ezüstöt és a legpuritánabb fehér tányért és jöhet a kóstolás. Most, hogy napok múltak el, mióta az utolsó szeletet is megettük ezen túl a kollégáknak szánt kóstolót is feltálalta a kislányom a cimborájával megélt délutáni haverozáskor, szóval most lehunyom pillanatra a szemem és olyan élesen él bennem az íze, az élmény, amit maga után hagyott, nehéz visszafogni magam és nem elkezdeni újra elkészíteni. Ezen túl, ha azt hallom csokoládétorta, ezt az ízt szeretném újra élni. Receptet miért is nem teszek közzé. Mert ezzel az írással csak bátorítani szeretnék mindenkit, hogy legyen fontos számára a saját éveinek a múlása is. Szeretünk megajándékozni másokat, magunkat ritkán és talán önzőségnek is hathat, a különös gonddal csak magamnak kijelentés, de ha már Én nem tudom, mire vágyom, mit szeretnék igazán, hogyan is várhatnám mástól, hogy tudja. Sok boldog kulináris élményként is megélt születésnapokat kívánok mindenkinek!