2018. december 28., péntek

Szilveszter éjjelére


Kicsi gyerek korom óta az óév-újév, a lencséről, a kolbásszal töltött tüskepecsenyéről és a leveles hájas süteményről szólt. Talán ezért nyúltam tegnap a tüskepecsenyéért, és mivel a lányaim kevésbé szeretik a lencsét, apró szemű sárga borsó került a kosaramba, bízva a jövő évi gazdagságban.
Sokféle lencseételt és malacsültet posztolnak a napokban ötleteket adva a szilveszteri asztalra. Én egy olyan ételt ajánlanék, amit akár becsomagolva a szilveszteri szabadtéri bulizásra is magunkkal vihetünk. Disznó az óévre és sárgaborsó az új esztendőre.

A sárgaborsót beáztattam.
A tüskepecsenyét jól besóztam, beledörzsöltem a frissen őrölt fekete borsot és nagyobb darabokra vágtam. Egy fej fokhagymát gerezdjeire szedtem és húsdarabokkal együtt beletettem a lábasba, kevés vizet öntöttem alá és hagytam párolódni addig, még szálaira nem tudtam szedni a húst. Miután elfőtte a saját levét is, hagytam lepirulni.
A beáztatott sárgaborsót dupla mennyiségű vízben feltettem főni. Fűszereztem sóval és dobtam mellé egy két levél babérlevelet is. Miután megfőtt és már csak annyi víz volt rajta, hogy ne égjen oda, levettem a tűzről, kivettem belőle a babérleveleket majd botmixerrel összetörtem. Kevés olíva olajjal és mustárral ízesítettem. ( Fantasztikus mustár különlegességekre leltem az Aldiban, fügés, szőlős és mangós. Volt barackos is, de azt nem hozta le.)

Ezzel a humusszal kentem meg a wrap kenyeret, majd szétterítettem rajta savanyú káposztát és a szálakra szedett pecsenyehús került a tetejébe.
Összehajtottam a lepénykenyeret, papírba csomagoltam és máris, indulásra készen állt.
Én ma, a közeli vadlesen fogyasztottam el, de biztosan állítom, szilveszter éjjelén is kiváló étel tud lenni, akár az utcán, akár egy házibuliban fogyasztjuk.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése