2017. január 13., péntek

Saját gyerek, saját torta



Sokszor feltették már a kérdést, hogyan kezdtem el a torta sütést. Azzal kezdődött, hogy anya lettem. Majd, akár csak az Én anyukám, aki ugyan nem a hagyományos tortákat sütötte a születésnapunkra, de valamiféle süteményt mindig, természetessé vált, hogy sütök. Az első évben még bátortalan voltam, de a harmadik születésnapra, már háromemeletes torta magasodott az ünnepi asztalon, a kislányom születésnapján.
Minden évben próbáltam valami újat kitalálni, egészen addig, még meglett mindkét lányom saját stílusa, ízlése, torta téren is.
Péntek 13 a mi családunkban egy szerencsés nap. Szerencsés, mert ezen a napon váltam anyává. A mai péntek 13.-án ünnepelünk. 16 évet ünnepelünk, egy olyan tortával, ami leginkább jellemzi Kinga lányomat.
Letisztult forma, és íz már ami, egy csokoládé tortát jelenthet, némi pikantériával a belsejében. Azzal a kreativitással, ami benne is megbújik. Nem harsogó, mint inkább... tapasztalja meg az, aki ízlelheti.
Ízlelték is ma páran, mert Kinga lányom, ezt a 16 évet, 16 szeletbe vágva vitte az iskolába, hogy megvendégelje az osztálytársait.

Balzsamecetes csokoládétorta

10 tojás, 8 dkg porcukor, 8 dkg kristálycukor, csipet só,15 dkg vaj, 20 dkg olvasztott étcsokoládé ( 70%- kakaótartalommal) 1 rúd vanília kikapart belseje, 16 dkg liszt, 1 kk sütőpor.
A tojásokat kettéválasztjuk, a porcukrot és a vaníliát a sárgájával, a kristály cukrot a fehérjével habosítjuk ki. A kihabosított sárgáját tovább habosítjuk a vajjal, és a továbbiakban az olvasztott csokoládéval. A masszát fellazítjuk kevés keményre vert tojásfehérje habbal, és hozzá keverjük a sütőporos lisztet, végül beleforgatjuk a maradék tojásfehérjehabot.
180 fokon megsütjük.
Miután kihűlt, visszatesszük a torta formába és beöntjük a csokoládé mázzal.
75 ml vizet, 15 dkg porcukorral felforralunk, csipet só ebbe is kerüljön, majd ebben a cukorszirupban felolvasztunk 20 dkg étcsokoládét, 10 dkg vajat és elkeverünk benne egy evőkanál balzsamecetet.
Ezzel a mázzal öntjük le a tortánkat és hagyjuk rádermedni.
Ha van lehetőség, elkészíthetjük napokkal előbb is, mert csak finomabb lesz ha áll kicsit. Szobahőmérsékleten tálaljuk, mert a csokoládé íze így jön ki igazán.

Boldog születésnapot kívánok, legyen az ma, vagy bármikor az évben.



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése