2015. december 13., vasárnap

A karácsony inspirál ( forralt borhabkrémes kosárkák )



Pár nappal ezelőtt, felkértek lennék e zsűritag a településünk művelődési házában megrendezett süteménysütő versenyén. Karácsonyi sütiket várnak a versenyben indulóktól és mivel nem látták a nevem az indulók között, szeretnék, ha a zsűrinek tagja lennék. Megtiszteltetés és köszönöm ott leszek.
Karácsonyi süti verseny. Rögtön behúzott az elmúlt év karácsonyi süti versenyen való csúfondáros vereségem. Akkor annak éreztem, majd persze realizáltam, nem jó közönségnek tálaltam. Amit Én különlegesnek éreztem, ott idegennek, ismeretlennek hatott. Tanultam belőle. Olyan közönség elé nem tálalok boros ételt, aki általában sört iszik. És mivel tudom, sokan vagyunk a finom minőségi bor kedvelői, hát tovább gondoltam és a többség számára elkészíthetővé, szerethetővé alakítottam át, és talán karácsonyiabb is lett.
Ha a karácsonyra gondolok, a karácsonyi vásárok jutnak eszembe, a hömpölygő tömeg, a hideg a hidegben, a kezekben illatos, fűszeres forralt bor.  Mézeskalács éppen olyan tartozéka az ünnepi asztalnak, mint a déli gyümölcsök. Gondolhatnék a kupacokba lapátolt hóra is, sajnos az utóbbi években karácsony tájékán még nem hull alá. Kezdett kirajzolódni a sütemény. Ha nem is mézeskalács, de roppanós linzer, méghozzá narancs héjával és citrom héjával ízesítve. Benne könnyű fűszeres forralt bor krém, a tetejében pedig a ropogós hókupac. Akár a friss hó ropogása a talpunk alatt, úgy roppan a francia habcsók a lágy krém tetejében. Így képzelem Én a karácsonyi süteményemet. És azt is elképzeltem, milyen jó lenne nem egész nap a konyhában lenni, ezért a finom linzer alapot nem csupán a kosarak készítésére használtam, hanem hópelyheket szaggattam belőle, és szívecskéket, amit végül lekvárral töltöttem. Egy adag tésztából rögtön lett három féle sütemény a tálon. Szóval elkészítettem a linzertésztát. Hat 8 cm átmérőjű piteformát sütöttem ki vakon. Majd belekerült a forralt borhab krém, miután kidermedt a roppanós hókupacok is a helyükre kerültek.Így tálaltam végül, és lett az idei ünnepi süteményünk.


Kosárka alapok és egyéb szaggatásra szánt tészta alap.

Linzer

30 dkg liszt
10 dkg porcukor
Csíp só
Kk. sütőpor
20 dkg előzőleg kihabosított hideg vaj
1 tojás sárgája (a fehérjét később felhasználjuk)
1-2 kk. tejföl
 1 narancs, 1 citrom reszelt héja, kevés fahéj


Forralt borhab krém

3 lapzselatin
2 tojás sárgája
4 + 1 dkg cukor
0,5 + 0,5 dl fehér bor (az Én választásom a CSERSZEGI FŰSZERES  Kamocsay Ákos pincéjéből )
1 tojás fehérje ( a másik még kelleni fog )
1 dl tejszín.
fűszerek:  fahéj szegfűszeg
  
A zselatint hideg vízben beáztatjuk. A tojások sárgáját 4 dkg cukorral, a fűszerekkel a bor felével, gőz felett folyamatos keveréssel behabosítjuk, ügyelve, hogy ne csapódjon ki a tojás. Melegen hozzá keverjük a beáztatott zselatint a bor másik felét és hűlni hagyjuk. Miután kihűlt (nem tesszük hűtőbe) a tojás fehérjét 1 dkg cukorral keményre verjük, beleforgatjuk a sárga krémbe végül a tejszínt is kihabosítjuk, és a krémhez keverjük. A lágy borhab krémmel megtöltjük a kosárkákat és a hűtőben kidermesztjük.

A maradék két tojás fehérjét lemérjük. Ahány gramm annyi kristálycukrot és annyi porcukrot kimérünk. A tojást elkezdjük habosítani. Lassan hozzá adjuk előbb a kristály, majd a porcukrot és kemény fényesre verjük.
sütőpapírra nyomózsákból kis halmokat nyomunk a habból, majd porcukorral meghintjük a tetejüket és 100 fokon a sütőben megszárítjuk.
Mire elkészül, a krém is kidermed a hűtőben. Tálaláskor csinos kis hókupacokat teszünk a kosárkáink tetejébe és büszkén tálaljuk.

Nekem miért nem kellett karácsonyig várni? A nevem napját ünnepeltem vele.


Kellemes készülődést és inspiráljon bármi is, azt meg kell alkotni.

2 megjegyzés:

  1. Sikerült ebből a finomságból ennem pár falatot!:) Iszonyatosan finom (fél orgazmus)!!! :) Köszönöm a lehetőséget,hogy megkóstolhattam!:) GABI A LEGJOBB KREATÍV CUKRÁSZ ! :)
    Üdvözlettel:Őzi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hatásvadászat...és ha így tud hatni, az számomra a legnagyobb öröm! :)

      Törlés