Ünnepi újkrumpli

Van egy étel, egy alapanyag, amiért évek óta képes vagyok csiliárdokat fizetni a szezon elején. Nem jellemző, hogy ne tudnék megálljt parancsolni az irreálian magas árért de, ez bizony kivételt képez. Ma, mikor beléptem kedvenc zöldségesem üzletébe és megláttam a polcon, alatta a már említett mértékű árral, egy percig sem gondolkodtam. Csak az járt a fejemben, éppen van otthon túró, és friss tejfölt, és ötlet meg idő szűkében is voltam. Pár perccel később már a friss zsákmánnyal a kezemben, a készétel ízének gondolatával igyekeztem haza. Az anyamikorleszebéd kérdésre, ami rögtön két irányból érkezett, csak annyi volt a válasz, húsz perc. És gyertek csak ide. Ha bármikor a jövőben, hirtelen meg szeretnétek vendégelni egy barátotokat akkor ezt, kell tenni. És előkészítettem a sütőzacskót. Lányok velem szemben. A kisebbik a nagy felé fordulva, fel is veszed? Már videóra, ha elfelejtenék. Nem, nem lett felvétel, mert mire összecihelődtek, már a sütőben sült is az ebéd. A zsákmány, ami egy kiló aprócska gumót takart, és újkrumpli névre hallgat (érdekes, ez sosem újburgonya, ez mindig újkrumpli) csupán annyi történ vele, hogy megmostam. Majd belepakoltam a sütőzacskóba, elnyújtott mozdulattal, hogy látványos legyen a készítés durva szemű sóval megszórtam, éppen ezzel az elnyújtott mozdulattal oliva olajat locsoltam a zacskóba. Végül összeráztam és irány a sütő. Talán nem is volt szükség húsz percre, már puhára párolódtak. Óvatosan kibontottam a zacskót, és belefordítottam a sütőtálba a zamatos krumplikat. A legmagasabb hőmérsékletre tekertem a sütő hőfokát és rápirítottam. Miután elkészült, friss túróval és tejföllel megpakolva, lett a mai ünnepinek szánt ebédünk.  Ja, hogy ünnepelünk hétköznap? Felvették a nagylányomat a középiskolába.