2018. október 16., kedd

Kérhetek Egy Csepp Figyelem (figyelmet) Mákos céklás torta lett az év gyógynövényes, házi cukormentes tortája


Szép ki ,, mákvirág”



A torta megtervezésénél az volt az alapgondolat, hogy minimális hozzáadott cukorhelyettesítővel készüljön.

Az alapanyag használaton kívül, szerettem volna egy olyan tortát készíteni, ami kicsit elrugaszkodik a mostanában divatos tortatöltésektől, így esett a választás a két tésztaréteg közé betöltött krémmel készültre.
Hogy elkerüljem a cukorhelyettesítőt, a felhasznált gyümölcsöt egy olyan zöldséggel lágyítottam, ami a diabéteszesek étkezésben egy rendkívül kedvező hatású alapanyag. Ez nem más, mint a cékla.

Szép ki ,,mákvirág” recept

Mákos tészta lapok:
egyenként sütve
1 lap hozzávalói:
-1 tojás
-csip só
-5ml meleg víz
-2 dkg eritrit
-6 dkg őrölt mák
A tojást habosra kevertem a vízzel, majd tovább habosítottam az eritrittel, végül belekevertem a darált mákot.
165 fokon készre sütöttem.

A torta felső lapja ugyan így készült, azzal a különbséggel, hogy 2dkg vajat, céklaporral színeztem, nyomózsákból a sütőpapírra megrajzoltam a torta díszítéséül használt mintát. Kidermesztettem és erre a mintázatra öntöttem a mákos tésztát, majd készre sütöttem.

Torta tölteléke:
-30 dkg magozott meggy
-10 dkg puhára főzött cékla
-1 citrom reszelt héja
-1 rúd vanília
-20 dkg 30%-os habbá vert tejszín
-5 lap előzőleg beáztatott zselatin

A meggyet a céklával összeturmixoltam, hozzá adtam a fűszereket, a felolvasztott zselatint, végül belekevertem a habbá vert tejszínt.

A tortaformába elhelyeztem az alsó tésztalapot, ráöntöttem a céklás meggykrémet, és beborítottam a díszített tortalappal.
Dermedést követően, szeleteltem.

Azt gondolom, minden tudás megvan bármelyik háziasszonynak a kezében, ennek a tortának az elkészítéséhez. Mindezen túl, az alapanyag használat is elérhető, akár egy hétköznapi bevásárláskor.






Végtelen büszke vagyok, hogy az idei megmérettetésben A Diabess-Györgytea különdíját hozhattam el , amit személyesen Szabó Gyuri bácsi  és lánya Lopes-Szabó Zsuzsa adott át. A díjhoz Gyuri bácsi csodás teaválogatásán kívül, a meleg ölelését is megkaptam! 




A versenyről olvashattok bővebben az Egy Csepp Figyelem alapítvány és a Diabess Györgytea oldalán egyaránt 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése